Az elmúlt években jelentősen nőtt az önkormányzati fejlesztések támogatására fordított keretösszeg, jutott belőle az agglomerációba is. Húsz Budapest környéki településre napokon belül csaknem félmilliárd forint érkezik. Kerepes, Üllő és Szigetszentmiklós a maximálisan adható támogatást kapta, Páty és Monor pedig majdnem elérte a maximum összeget.

Míg 2010-ben összesen 4,3 milliárd forint támogatást kaptak a települések bölcsődei, óvodai és iskolai infrastrukturális fejlesztésre, felújításra, addig múlt évben már majdnem 7,5 milliárd forint fejlesztési támogatást ítéltek oda.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csenger-Zalán Zsolt, Dél-Buda környékének országgyűlési képviselője a Facebook oldalán azt a kérdést kapta, hogy ebből a pénzből jut-e útfelújításokra, új utakra. A képviselő azt válaszolta, hogy az önkormányzatokon múlik, mire költik a most megítélt összeget. Hozzátette: útfelújításokra lesznek még pályázatok.

<iframe src="https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fcsenger.zalan.zsolt%2Fposts%2F1494352820666269&width=500" width="500" height="180" style="border:none;overflow:hidden" scrolling="no" frameborder="0" allowTransparency="true" allow="encrypted-media"></iframe>

Jól áll az agglomeráció

A legmagasabb összegű támogatást, önkormányzatonként 30 millió forintot, 26 település nyerte el, közülük három Budapest környékén van. Ezek: Kerepes, Üllő és Szigetszentmiklós. A maximális támogatásról pár száz forint híján csak Monor és Páty csúszott le. 20 millió forintnál többet kapott még Gyömrő, Tököl, Ecser és Dunakeszi. A részleteket az alábbi táblázatunkban foglaltuk össze.

Kerepes30 000 000
Üllő30 000 000
Szigetszentmiklós30 000 000
Monor29 999 305
Páty29 992 144
Gyömrő27 022 750
Tököl26 130 392
Ecser20 028 386
Dunakeszi20 000 000
Szentendre19 890 000
Üröm15 000 000
Csomád15 000 000
Őrbottyán14 998 573
Tahitótfalu14 969 336
Erdőkertes14 431 069
Törökbálint13 993 055
Pilisszentkereszt13 642 278
Tök11 572 096
Piliscsaba9 616 887
Tárnok8 140 929

 

A Kormány az egyes települési önkormányzatok feladatellátásának támogatása érdekében 17,9 milliárd forint átcsoportosításával az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásából forráshiány miatt támogatásban nem részesült pályázók közül országosan további 1236 db önkormányzatot részesít támogatásban a pályázati kiírásban foglalt felhasználásra és elszámolásra vonatkozó elvek mentén – áll a kormány.hu oldalon.

Ennek köszönhetően további 8 bölcsődei, 50 óvodai intézmény,  77 háziorvosi, 42 gyermekorvosi, 56 védőnői szolgálat, 20 fogorvosi ellátást szolgáló épület vagy helyiség, 78 közös önkormányzati hivatal székhely épületének fejlesztése, felújítása tud megvalósulni.

Az előző évekhez hasonlóan Magyarország 2018. évi központi költségvetése is biztosított forrást az Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására, ötmilliárd forint összegben.

A Belügyminiszter döntése alapján 282 települési önkormányzat, összesen 4 998 504 420 forint összegű támogatásban részesült. A támogatást kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, felújítására, óvodai, iskolai és utánpótlás sport infrastruktúra-fejlesztésére, felújítására vagy új sportlétesítmény létrehozására, valamint belterületi utak, járdák, hidak felújítására lehet felhasználni.