A dunakeszi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 53 éves helyi nővel szemben.

A nyomozás adatai szerint az 53 éves nő 2018. május 25-én 13 óra 30 perc körül egy dunakeszi áruházban egy próbafülkébe bevitt egy rövidnadrágot, két serpenyőt, valamint több doboz sört és üditőitalt.

A nő a fülkében a sör és az üdítőital egy részét elfogyasztotta, majd a serpenyőkön lévő áruvédelmi eszközt eltávolította és a nadrággal együtt táskájába pakolta. A dunakeszi lakos a kasszánál kifizetett két sört, majd a korábban a próbafülkében a táskájába elhelyezett termékekkel együtt fizetés nélkül távozott a pénztártól.

A nő cselekményét észlelte az áruház biztonsági őre, aki a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A járőrök az 53 éves nőt előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták – írja a Police.hu.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság a gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Kiemelt kép: illusztráció


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!