A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rovarszennyezettséget észlelt, ezért kedden váratlanul a szokottnál korábban bezártak a Corvin Plaza éttermei.

Egyedül a KFC étterem maradt nyitva délután a Corvin Plazában üzemelő tucatnyi vendéglátóhely közül – értesült a hvg.hu.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az ügyről a lapnak azt a tájékoztatást adta, hogy az érintett bevásárlóközpontban az első fokon ellenőrző hatóság rovarszennyezettséget észlelt, emiatt az épület üzemeltetője haladéktalanul vállalta, hogy saját hatáskörben felfüggeszti a vendéglátó üzletek működését a rovarfertőzöttség elhárításáig.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Corvin Plaza a maga részéről azt a tájékoztatást adta, hogy a takarításhoz, amelyet a vendéglátóhelyek kedden elkezdtek, az üzletközpont vezetése minden segítséget megad, és a tervek szerint a helyek szerdán délelőtt a szokásos időben kinyitnak, egyúttal a hatóság le is ellenőrzi őket.

A lap munkatársának a helyszínen több büfés is azt mondta, a vendéglátóhelyek maguk dönthették el, hogy bezárnak-e vagy sem, ezért maradhatott nyitva egy közülük.

Nagyon szerették volna megtudni, hogy a rovarfertőzöttség az országot elárasztó poloskákat jelenti-e, vagy csótányokról van szó, de erre egyik féltől sem kaptak választ.