A nyomozás adatai szerint egy 41 éves férfi még 2017. augusztus 17-én a Szentendre és Budapest között közlekedő HÉV szerelvényre Pomázon jegy nélkül, ittasan felszállt, majd üvöltözött és a kezében tartott sörösüvegből a sört szétlocsolta.

A férfi cselekményét a szerelvényen szolgálatot teljesítő jegyellenőr észlelte, majd felszólította, hogy szálljon le a járműről, mert magatartása nem felel meg az utazási feltételeknek. A férfi a HÉV-ről a jegyellenőrrel együtt leszállt, majd a peronon az ellenőrt mellkason ütötte – írja a Police.hu.

Ezt követően a kiskunfélegyházi férfi a helyszínt elhagyta, a sértett pedig bejelentést tett a rendőrségre. A rendőrök az ügyben végzett adatgyűjtés alapján azonosították a támadót, akit a nyomozók közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki az eljárás során. A Szentendrei Rendőrkapitányság ma befejezte az ügy vizsgálatát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kiemelt kép: illusztráció