Összeütközött, majd kigyulladt két autó Biatorbágy és Sóskút között az esti órákban. A baleset a két települést összekötő úton, Biatorbágyhoz közelebb történt.

Hárman súlyosan megsérültek, az utat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljesen lezárták – tájékoztatott a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Csámpai Attila elmondta: az ütközés után az egyik autó kigyulladt, a tűz átterjedt a másikra is, így mire kiértek a tűzoltók, már mindkét jármű lángolt. Hárman utaztak a két autóban, mindannyian súlyosan megsérültek, a mentők kórházba vitték őket.

A hajnali balesetet valószínűleg a sietség okozta. Az adott szakaszon sok helyen 60km/h-ás sebességkorlátozás van érvényben, erdők szegélyezik az utat. Elképzelhető, hogy a megengedett sebességnél gyorsabban mehetett az egyik autó, megcsúszott a nyálkás úton és nekicsapódott a másiknak. A képek alapján nagy ütközésről van szó.

MTI, Fotók: MTI/Mihádák Zoltán