Hajnalban csörög a telefon, azzal hívnak, hogy bajban van az unokád, de ezer euróért kihúzhatod a bajból, máris mennek a pénzért, siess, siess! Ezzel a trükkel rengeteg embertől csaltak ki pénzt, legutóbb Gödöllőn indult be az átverős biznisz, lépett a helyi rendőrség.

Gödöllőn olyan sok embernél próbálkoztak a csalók, hogy a helyi rendőrkapitányság közleményt adott ki a Facebookon.

A budapesti agglomerációban több mint 100 évvel ezelőtt ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már 300 ezren olvassák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ebben azt írják, hogy „városunk idősebb lakosaitól többször próbáltak vezetékes telefonon pénzt kicsalni a közelmúltban. Az esetek száma ugrásszerűen nőtt meg az elmúlt hetekben, még úgy is, hogy az ehhez hasonló bűncselekményeket nem mindig jelentik be a károsultak. Ezért a Gödöllői Rendőrkapitányság fokozott figyelmet kér Önöktől.

Mit tegyen, ha valaki azzal hívja fel, hogy az Ön egyik családtagja veszélyben van, és sürgősen készpénzre van szüksége?

  • Az „unokázós csalások” egyik fő ismérve, hogy a bűnözők mindaddig vonalban akarnak maradni, amíg társuk fölkeresi Önt a lakcímén. Ezért minél előbb szakítsa meg a beszélgetést!
  • Hívja fel a beszélgetésben említett családtagját, és érdeklődjön hogyléte felől személyesen.
  • Tárcsázza a rendőrséget a 112-es számon, és kérjen segítséget!
  • Csak akkor árulja el a címét, és vállalja a személyes találkozót a telefonálókkal, ha a rendőrök már kiérkeztek az Ön címre.
  • A legfontosabb, hogy soha ne adjon át pénzt olyannak, akit nem ismer!

Naponta több száz telefonszámot hívnak fel

Az „unokázós csalás” annyira elterjedt, hogy két napja lekapcsoltak ugyan egy budapesti bandát, hétvégén mégis több gödöllői idős embert hívott fel egy másik banda.

Az október 1-én  Pesten lefülelt társaság ellen büntetőeljárást folytatnak. A jelenlegi  adatok szerint a 36 éves D. Henrietta naponta több száz telefonszámot hívott fel, és legtöbbször a hívott fél unokájának adta ki magát, és milliókat kért azzal az indokkal, hogy balesetet okozott. A nő azt is mondta, hogy kórházban van, ezért egy jó barátja megy el a pénzért. Közben a 39 éves társa, B. Gyula telefonon irányította a taxisként dolgozó 32 éves M. Róbertet, aki a megadott címre elment a megbeszélt összegért.

A rendőrségen egy idős nő tett bejelentést 2018. szeptember 19-én, akitől közel másfél millió forintot csaltak ki. D. Henrietta ezúttal unokahúgként jelentkezett az idős asszonynál, és sírva kérte tőle a pénzt, aki elhitte, hogy a családtagjával beszél, és át is adta a taxisnak a borítékba tett 1 millió 200 ezer forintot.

A nyomozók munkájának köszönhetően 2018. október 1-jén a BRFK Bűnügyi Főosztály Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai lakcímükön elfogták a nőt és a két férfit, ekkor készült az alábbi videó.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a csalók telefonkönyvet használtak, és névsorban haladva, naponta minimum 150 telefonszámot hívtak fel. A három gyanúsított több hónapon keresztül, több száz hasonló csalást követett el, az ügyek felderítése folyamatban van.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága mindhárom gyanúsított esetében előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.

Kiemelt kép: Police.hu