Megnyílt a Magyar ízek utcája szombat délelőtt. A Szent István-napi ünnepségek részeként a háromnapos gasztronómiai eseményt a Budai alsó rakpart Várkert Bazár előtti részén rendezik. Idén a fűszereké a főszerep, és meg lehet kóstolni Magyarország tortáját, valamint a Szent István-napi kenyérverseny győztes cipóit is.

“Évről évre százezres nagyságrendben látogatják a Magyar ízek utcáját, idén százötven kiállító, élelmiszer-termelő és -előállító, illetve vendéglátós települt ki portékáival a helyszínre, több kilométer mennyiségű kolbász fogy majd el a következő három napban” – mondta Novotny Antal, a rendezvény főszervezője.

A Magyar ízek utcáját kilenc évvel ezelőtt a magyar gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására hozták létre. Idén számos fűszerkészítő és termelő mutatkozik be, és a vendéglátósok is készítenek egy-egy erősebben fűszeres ételt.

“Ha az ember végigsétál egy fesztiválon, a legintenzívebben az illatok fogják meg, ettől kapunk kedvet ahhoz, hogy valamit megkóstoljunk, az illatokhoz pedig a fűszerek adják a legtöbbet. A magyar konyha különleges fűszerei közül találkozni lehet például a lestyánnal, a csomborral, a rozmaringgal, a tárkonnyal és természetesen a fűszerpaprika termelői közül is többet elhívtunk” – mondta a főszervező.

Novotny Antal hangsúlyozta, hogy az érdeklődők a rendezvényen kóstolhatják meg először Magyarország tortáját, a Komáromi kisleányt, valamint cukormentes tortáját, a Három kívánságot. Idén 12. alkalommal hirdették meg a Magyarország tortája versenyt, amelynek célja, hogy az államalapító Szent István előtt a magyar cukrászszakma egy tortával tisztelegjen. A legjobbakat szakmai zsűri választotta ki.

Beleharaphatnak a látogatók a Szent István-napi kenyérverseny három győztes cipójába is. A magyar pékek három kategóriában – innovatív, teljes kiőrlésű és fehér búzakenyér – versenyeztek. A Szent István-napi fehérkenyér a Várhegyi Deres lett, az innovatív kategória legjobbja egy mézalmás rozskenyér, a teljes kiőrlésűek között pedig a Hajsza névre keresztelt kenyér győzött, amely tönkölyből, rozsból és zablisztből készült.

A Magyar ízek utcájában bemutatják egy-egy tájegység ételét is határon innen és túlról: a Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak borscslevest és szilvalekváros fánkot készítenek. Meg lehet kóstolni roma ételkülönlegességet, a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételeket és hagyományos karcagi birkapörköltet főznek.

A rendezvényt számos koncert kíséri szombaton és vasárnap a Várkert Bazár előtti színpadon. A fellépők között van Kovácsovics Fruzsina, a Pénzügyőr Zenekar, Dj Izil, a Lóci Játszik, a Mörk, a Jetlag, Antonia Vai, az NB, az Alma zenekar, a Készenléti Rendőrség Zenekara, a Soulwave és az Anna and the Barbies.

MTI, Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!