Az autópálya főváros felé vezető oldalán, Biatorbágy térségében torlódásra kell számítani. Délelőtt 10 óra körül nyolc kilométeres volt a torlódás.

Eddig tisztázatlan körülmények között négy autó ütközött össze december 21-én 8 óra 30 perc körül az M1-es autópálya 21-es kilométerszelvényében, valamint a 20-as kilométerszelvényben további három autó ütközött össze a főváros felé vezető oldalon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A balesetben az elsődleges rendőrségi információk szerint 1 ember megsérült, őt a mentők ellátták, maj kórházba szállították.

A balesetben részes járművek az autópálya mindkét forgalmi sávját elfoglalják, a forgalom a leállósávon halad, nagy a torlódás. 10:17-kor az Útinform azt a tájékoztatást adta, hogy már nyolc kilométeres az autósor.

Ha megkapjuk a rendőrség helyszínen készült felvételeit, frissítjük a cikkünket.

Kiemelt kép: illusztráció, az M5-ös autópályán készült 2018.12.19-én