Lemondás, kitartás és sok munka. A monori Elekes Emőke nem csak rendőrként a szakmájában, hanem fitneszmodellként is sorra halmozza a sikereket.

Elekes Emő­ke bűnügyi segéd­előadó és egyben a mo­nori rendőrkapitányság sajtóreferense. Mióta el­kezdett komolyan edzeni és fitneszversenyekre járni, jobb kondiban van, mint valaha – írja róla a Bors.hu.

Jók az esélyeim

„Kezdetben csak hobbiból jártam edzőterembe, és hogy jobban formában tartsam magam. Majd nyáron az edzőm, Marchut Szabolcs azt tanácsolta, próbáljam ki magam a színpadon, mert jók az esélyeim” – mondta a lapnak Emőke.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Elkezdte a szigorú felkészülést, ami heti két ed­zés helyett ötöt, illetve hatot je­lentett. Emellett pedig a versenydiétát, ami a viadal közeledtével egyre keményebb volt.

Túllépett a saját korlátain

„Ez nagyon tudatos táplálkozás, gyakorlatilag grammonként ettem és meghatározott időben. Főképpen rizst, csirkét és brokkolit, de a verseny előtti utolsó két hét volt a legszigorúbb, mondhatom, hogy túlléptem a saját korlátaimat. Az utolsó napon például másfél kiló rizsnek és nyolc liter víznek kellett elfogynia” – meséli a rendőrnő.

Különösen nehéz volt betartania ezt a diétát otthon, ahol például úgy készítette el az édesapja születésnapi tortáját, hogy meg sem kóstolhatta. Mint ahogy a vasárnapi ebéd helyett is az előre összeállított étrendjénél kellett maradni.

Az első verseny

Első versenye augusztusban az International Natural Bodybuilding Association testépítő országos bajnokság volt, ott pró­bálta ki magát a színpadon.

Miss Zsaru

Azt mondja, a szép, kidolgozott test mellett leginkább az a fontos, hogy mennyire magabiztos egy versenyző és mennyire van összhangban magával. Ezután október 21-én indult az IFBB Hungary testépítő és fitnesz versenyen, ahol aranyérmet szerzett, novemberben pedig a Fitbalance rendezvényen, a rendőrök versenyszámában a dobogó második helyére állhatott, mint Miss Zsaru.

Büszkék rá

Sokat köszönhetek az ed­zéseknek és a versenyeknek, sokkal fittebb, magabiztosabb és kitartóbb vagyok, jobban bírom a terheléseket és ez a munkámban is sokat segít – állítja.

Családja és kollégái nagyon büszkék az eredményeire, és továbbra is drukkolnak neki, hiszen most sem tétlenkedik, sokat edz, mert tavasszal indulni szeretne az athéni világbajnokságon.

Életmentés vendégség után – csodálatos dolgot tett egy dunakeszi család

Kiemelt kép: Facebook/Elekes Emőke, Facebook/Éden Fitness Team