Akár halálos kór is kerülhetett annak az asszonynak a vérébe, akit egy drogos fiatal tűvel combon szúrt az 1-es villamoson.

A négygyermekes Rosta Anita orvosról orvosra jár, ám amíg a vizsgálatok eredménye nincs meg, minden perc egy rémálom az életében – írja a Blikk. Az asszony sokkos állapotban szállt le a járműről, a vele történteket pedig még nem sikerült feldolgoznia.

– Hétfőn egy fiatal férfi szállt fel a Kacsóh Pongrác úti megállóban, elég furcsa állapotban. Nem lepődtem meg, ezen a vonalon megszokott, hogy drogosokat és annak tűnő embereket lát az ember – mesélte az asszony a lap újságírójának – majd perccel később egy kis szúrást érzett a combjánál.

Először fel sem fogtam, mi történt, aztán a markában megláttam a fecskendőt. A másodperc töredéke alatt történt az eset, mire felocsúdtam, már a villamos közepén járt a fiatal, majd le is szállt – mesélte az asszony, hozzátéve: nagyon megviselték a történtek.

Dr. Bense Tamás orvos szerint egy tűszúrásnál az első körben meg kell vizsgálni, mikor kapott tetanuszt az érintett, akinek a szervezetébe egyébként rendkívül sokfajta fertőzés kerülhet be, akár AIDS is.

Sokkos állapotban vonagló drogos fiatalok lepték el az 1-es villamos megállóit az elmúlt hónapokban – számol be a lap – főként a Népliget és a Hős utca közti szakaszon. A tarthatatlan állapotok miatt augusztus 31-től egészen szeptember 7-ig fokozott rendőri jelenlét volt jellemző az érintett szakaszon, ám ez már megszűnt. Szerdán végigmentünk a vonalon, de rendőrök már nem voltak.

Kiemelt kép: illusztráció


Nézd meg a címlapunkat, sok érdekességet találsz ott is! Klikkelj ide!

A BudaPestkörnyéke.hu a főváros agglomerációjának napról-napra népszerűbb hírportálja. Ha te is elsőként szeretnél értesülni a legérdekesebb hírekről, eseményekről, lájkold az oldalunkat a Facebookon.

Köszönjük, hogy most is minket olvasol!