Országos közlekedési tarifaközösség létrehozásán dolgozik a kormány, a távolsági autóbuszokon, vonatokon, városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni – mondta Mosóczi László, az innovációs tárca államtitkára.

Ha ez megvalósul, akkor például az agglomerációs fehér volánbuszokon ugyanazzal a jeggyel utazhatunk, mint a metrón. A részletek kidolgozása még folyamatban van, mindenesetre az elképzelés nagyon előre mutatónak tűnik.

Az államtitkár a Magyar Időknek adott interjújában elmondta, hogy „Előkészítjük a közúti-vasúti közösségi közlekedési rendszerek összehangolását, hogy egységes menetrendi, utastájékoztatási és – ami a legfontosabb – jegyrendszert hozzunk létre 2020-ra.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez magában foglalja a vasúti és buszjáratok párhuzamosságainak kiszűrését, a csatlakozások biztonságos megszervezését, de azt is, hogy az ország két pontja közt utazva csak egy jegyet kelljen megváltanunk, függetlenül attól, hogy ehhez hányfajta szolgáltatást kell igénybe vennünk, hányszor szállunk át buszról vonatra, helyi járatról helyközire – mondta Mosóczi László.

Azt is kifejtette, hogy a közúti és vasúti rendszerek működésének összehangolása, az átszállási kapcsolatok javítása és a közös utastájékoztatói és jegyrendszer, hármas pillérre épül az új közösségi közlekedési koncepció.

A járművek egy része már alkalmas a korszerű pályák adottságainak kihasználására: a motorvonatokra eleve úgy írták ki a közbeszerzési pályázatokat, hogy azok rendelkezzenek a szükséges fedélzeti berendezésekkel, vagyis a FLIRT-ök és a hamarosan érkező emeletes KISS szerelvények a megfelelő pályákon biztonságosan képesek a 160-as csúcssebességre.

Az elkövetkező időszakban a Budapest–Hegyeshalom, Budapest–Hatvan, Budapest–Pusztaszabolcs és a Kelenföldtől Balatonszentgyörgy vonalon lesz sokkal gyorsabb a vonatok haladása. Akik ezeken a vonalakon közlekednek az agglomerációban, nemsokára rövidebb menetidővel számolhatnak.

Kiemelt kép: illusztráció