Szentendrén két ismert sportoló hónapokon keresztül szexuális kapcsolatot folytathatott egy 11 éves kislánnyal – ezzel a hírrel volt tele hétvégén a magyar média. Elsőként Bayer Zsolt bublicista állt ki a sportolók mellett azzal, hogy szerinte ártatlanok. Legutóbb pedig az egyik hírbe hozott sportoló gyermeke Petőváry Panni írt Facebook oldalán nyílt levelet az édesapja mellett, elítélve a médiát és a rágalmazó lányt.

Ebben azt írja a 21 éves röplabdás, hogy felháborító botrány ami itthon folyik. Mint írja: „Nem akarom szó nélkül hagyni azt a média által felkapott hírt mely érinti a családomat és egyre inkább kezd eldurvulni, hiszen 2 ártatlan ember becsületét sározzák be akiket a legdurvább vádakkal gyanúsítanak.

Érthetetlen számomra, hogyan lehet ilyen undorító módon, abszurd jelzőkkel, nevekkel nyilvánosságra hozni egy hivatalos eljárást megelőző ügyet, hazugságot, nem belegondolva a következményekbe.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Hiszen ez önkéntelenül megváltoztathatja sokak jövőjét. Mind édesapám, mind Zoli es a körülöttük lévő szeretteik életét. Nem beszélve arról,hogy egy (sokakat foglalkoztató) családias sport egyesület működtetői, kiket valaki, valakik be akarnak mocskolni önérdekű céljaik elérése végett!”

Korábban ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy melyik soportolókról lehet szó.

Így folytatja nyílt levelét a sportoló: „Mindezt egy gyengeelméjű, problémás lány vulgáris fantázia levelére alapozva, amit mellesleg nem kérdéses, hogyan lehet megírni 13 évesen egy ilyen eltorzult világban, ahol bárki hozzájuthat a legegyszerűbb módon az ilyen témával kapcsolatos filmekhez,könyvekhez,oldalakhoz stb..Főleg ha talán még segítséget is kapott a megfogalmazásához, majd eladni a médiának akik természetesen egyből bedobják a szaftos hírt, a rágalmazást a köztudatba nem törődve az ártatlanság vélelmével, és a majd ezzel járó következményekkel.

Tényleg felfoghatatlan,hogy milyen világban élünk, ahol szemrebbenés nélkül meg lehet gyanúsítani bárkit bármivel. Az igazság természetesen ki fog derülni és remélhetőleg arra is ugyanekkora lesz az érdeklődés.

Azoknak az ismerősöknek, barátoknak akik ismerik Édesapámat és Zolit, tisztelik őket és azt a sok munkát, szeretetet amit a Kópéba fektetnek, nagyon hálásak vagyunk, és köszönet a támogatásért!” – írja Facebook bejegyzésében Petőváry Panni. A teljes bejegyzést alább lehet elolvasni.

Kiemelt kép: Facebook/Petőváry Panni