Egy mészkőbányát szeretnének újranyitni Pilisvörösvár és Pilisszántó között. A bánya jelentős zaj és porszennyezéssel járna, robbantanának is. Óriási a felháborodás, sem a civilek, sem a városvezetés nem akarja, hogy ismét működjön a bánya.

A kőbányát még a Natura 2000-es területek kialakítása előtt nyitották meg, így nem vonatkozik rá a védelem. A bányában robbantással akarnak majd bányászni, nem csoda tehát a felháborodás a környéken.

A bánya tervezett újranyitása egyébként nem csak Pilisvörösvár, hanem Pilisszántó lakóit is érinti, hiszen a két település között helyezkedik el. Kiemelt képünkön ez a bánya látszik, az alábbi térképen pedig mindenki megnézheti, pontosan hol van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Keddre a Pest megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya összehívott egy közmeghallgatást, ahol mindenki elmondhatja a véleményét.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál szerkesztőségébe a helyi civilek eljuttattak egy videós felhívást, amelyben részletesen elmondják, mi a probléma a bányával és miért lenne rossz a környéken élőknek, ha újra működne. A videót alább lehet elindítani.

A fenti videót augusztus 25-én tették közzé, másnap 26-án a helyi polgármester is rácsatlakozott és közleményt adott ki. Azt írja, hogy „személyes véleményem az, hogy a bánya működése, a fúrógép, a mobiltörő, a homlokrakodó és az őrlőgép hangja, a kamionok mozgása felzaklatja az erdő csendjét; a kő kitermelése zajjal és porral jár; a kitermelt anyagot szállító hatalmas teherautók tönkre teszik az útjainkat, és tovább növelik az amúgy is hatalmas forgalmat mind a belső útjainkon, mind a magasabb rendű utakon, s ezzel ellehetetlenítik az életünket.

Fentiek miatt fontosnak tartom, hogy a lehető legtöbben jöjjenek el a lakossági fórumra, tegyünk föl minél több kérdést, tegyünk minél több észrevételt, védjük meg településünket a tervezett bányanyitással kapcsolatos mindenféle káros hatástól.” – áll a közleményben.

A civilek tehát egy újabb környezetszennyező, romboló lehetőségre hívták fel a figyelmet, a hír gyorsan célba ért, egyre nagyobb a tiltakozás, meglepő lenne, ha a bányát újranyitni szándékozó cég végül mégis megkapná az engedélyeket. A bányanyitásnak biztosan lesz folytatása, erről is beszámolunk majd itt a BudasPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportálon

Kiemelt kép: részlet a videóból /Forrás: Youtube