A Budapesten és Pest megyében, vagyis az agglomerációban élők november 21-én 16.30 és 20.30 között adhatják be pályázataikat a korábban tervezett november 19-i időpont helyett – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium hétfőn a sajtóval.

A változás oka, hogy a közép-magyarországi régióban hétfőn is áramszünettel járó karbantartási munkálatokat végez az ELMŰ-ÉMÁSZ, ezért vannak olyan területei a régiónak, ahol az adott időszakban a pályázók nem tudják használni számítógépeiket. A pályázatbeadást azért tették át egy későbbi időpontra, hogy senkit ne érjen hátrány.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál elődje, a Budapest Környéke című újság 100 évvel ezelőtt már ismert kiadvány volt az agglomerációban. A cikkeinket havonta sok százezren olvassák el itt az interneten. Köszönjük, hogy te is itt vagy!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Novembertől újraindul az Otthon melege program, amellyel a háztartási nagygépek cseréjére nyílik lehetőség. Az új kiírással a kormány kétmilliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá a családok energiafelhasználásának csökkentéséhez.

A program célja, hogy a lakosság olyan hűtő, fagyasztó, valamint mosógép készülékeket szerezzen be, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez.

A program meghirdetésekor három kategóriában lehet pályázni. Az A+ kategóriában háztartásonként 20 ezer forintra, az A++-ban 40 ezer forintra, az A+++ kategóriában pedig  45 ezer forint támogatást lehet elnyerni. A számítások szerint attól függően, hogy ezek közül milyen energiaosztályú berendezést választ egy család, évente akár 12-20 ezer forint megtakarítás is elérhető.

További részletek a Pályázatok.org oldalon érhetőek el.

Kiemelt kép: illusztráció