A ködlámpát még a legmodernebb autókban is kézzel kell bekapcsolni, de ha rosszkor tesszük, az sokba kerülhet.

Ősz végén, tél elején egyre többször van köd, romlanak a látási viszonyok az agglomeráció útjain, de az első, illetve hátsó ködlámpa bekapcsolásával segíthetünk. Ezt bizony még a legmodernebb és legdrágább autókban is manuálisan kell megtennünk, ugyanis egyelőre még nem léteznek olyan szenzorok, melyek 100 százalékos megbízhatósággal el tudják dönteni, hogy mikor kell bekapcsolni a ködlámpát.

A BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportál kiemelkedő látogatottsága felpörgeti az üzletet. A filmből ismert Üvegtigris büfének már segítettünk, a te vállalkozásodat is fellendítjük, hiszen minket olvasnak a vásárlóid! Klikk ide a részletekért!

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A ködfényszóró használatának szabályairól azt írja az Infostart.hu, hogy a KRESZ-ben mindössze ennyi olvasható: „Tompított vagy távolsági fényszóró helyett vagy mellett ködfényszórót, továbbá hátsó helyzetjelző ködlámpát abban az esetben szabad használni, ha a látási viszonyok ezt indokolják.” Magyarul csak abban az esetben szabad bekapcsolni a ködlámpát, ha arra a látási viszonyok romlása miatt ténylegesen szükség van.

A német szabályozás szerint autópályán és a gyorsforgalmi utakon 150 méter alatti látótávolság esetén kell bekapcsolni az első ködlámpát. Lakott területen kívül 100-120 méter, lakott területen belül pedig 60-70 méternél rövidebb látótávolság esetén kell használni a ködfényszórót. A ködzárófényt pedig kizárólag erős ködben, 50 méternél rövidebb látótávolság esetén szabad bekapcsolni.

Ha a látási viszonyok nem indokolják a ködlámpák nappali és éjszakai használatát, akkor a magyar rendőrök akár 30 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak a bekapcsolt ködlámpával közlekedőkre. Németországban alacsonyabbak a büntetési tételek, itt alaphelyzetben 20 eurós (6400 forint) büntetés jár, ami 35 euróra (11 300 forint) növekszik, ha esetleg balesetet is okoz az autós – írja az Infostart.

A lényeg tehát: feleslegesen senki se használja a ködlámpát mert zavaró és még büntetnek is érte.

Kiemelt kép: MTI