A képünkön látható Siemens Desiro típusú dízel motorvonatot tesztelnek a ráckevei HÉV vonalán pénteken reggel és délelőtt, a szerelvény utasokat nem szállít, próbajáratként közlekedik a MÁV-HÉV és a MÁV-Start együttműködésének részeként – közölte a MÁV Zrt. csütörtökön a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportállal.

A tájékoztatás szerint a hatóságok által engedélyezett próbamenetre induló, két egységből álló Desiro motorvonat a Budapest-Kunszentmiklós-Tass vasútvonalról a Soroksári úti állomásnál megy át a HÉV-pályára. A próbamenet során vizsgálják a jármű, a vasúti pálya és annak környezetének kapcsolatát, kölcsönhatását. A csúcsidőn kívüli próbamenet nem befolyásolja sem a vasúti, sem a HÉV-járatok menetrendjét.

Egyelőre nincs tervben, hogy a dízel motorvonatok rendszeresen utasokat szállítsanak a HÉV-vonalakon. A teszteléssel az a cél, hogy gyorsan élesíthető technológiai terveket, megoldásokat dolgozzanak ki olyan rendkívüli helyzetekre, amikor esetleg motorvonatokkal kell pótolni a HÉV-eket – közölte a MÁV. Hozzátették, hogy a szakemberek rugalmasan és gyorsan elő tudták készíteni a próbajáratot, ami annak is köszönhető, hogy a HÉV tavaly óta a MÁV-csoport tagjaként működik.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

MTI