Körlevél érkezett április 12-én az ország református gyülekezeteihez, amelyben Hadházi Tamás debreceni esperes arra kérte lelkipásztor testvéreit, jelentkezzenek templomfelújítási támogatásra. A Telexhez eljuttatott levélből az derült ki, hogy a kormány olyan templomfelújításokat támogat, amelyek 2026 tavasza előtt be is fejeződnek. A levélben arra kérték a címzetteket, hogy villámgyorsan adják le az igényeiket, amelyekre gyülekezetenként 10-15 millió forintot kaphatnak.
A választásokig el kell készülniük
A debreceni esperes levelében azt írja, „a Zsinati Beruházási és fejlesztési osztálytól, Püspök Úron keresztül” kaptak felkérést arra, hogy készítsenek listát az épületek felújításairól. “Gondolom érti mindenki, hogy itt a jövő tavaszi átadásokon, ünnepségeken van a hangsúly!” – nyomatékosította a debreceni esperes a felhívást. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
10-15 millió forintot kaphatnak
A körlevél szerint a tömören megírt pályázatokat április 14. reggelig le is kellett adni. A kormány gyülekezetenként 10-15 millió forint támogatást adna a felújításokra. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a lap megkeresésére azt válaszolta: ahogyan korábban is, úgy most is végeztek előzetes igényfelmérést, de konkrét pályázati kiírásról, benyújtott és elbírált pályázatokról még nem volt szó.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Köszönik a támogatást
Arra a kérdésre, nem érzi-e úgy, hogy a református egyház a felhívással beszállt a választási kampányba, a püspök azt válaszolta, hogy az esperes levelének a tavaszi átadásokra tett utalásával nem értenek egyet. “Köszönünk minden segítséget, amely megkönnyíti hitéleti és társadalmi szolgálatunkat, de mi egyedül Isten kezében lehetünk eszközök” – fogalmazott Fekete Károly.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A kormány nem válaszol
A Telex megkereste a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy választ kapjunk arra, milyen keretből, mekkora összeggel kívánja támogatni a kormány a református templomok felújítását, és miért kell mindenképpen azoknak 2026 tavaszára elkészülniük. Megkérdeztük azt is, hogy a többi egyháznak is szánnak hasonló keretet hasonló elköltési határidővel templomfelújításra, és ha igen, melyik egyházaknak és mennyit, valamint azt is, nem érzik-e úgy, hogy ezzel a református egyházat belehúzza a kormány a választási kampányba. Választ egyelőre nem kaptunk. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Ez is érdekelhet:
Kiemelt kép: illusztráció