Site icon BudaPestkörnyéke.hu

15 óra alatt mentették ki a magyar turistacsoport tagjait egy szakadékból a Radnai-havasokban

Barlangi szakadékba került egy magyar turistacsoport a Radnai-havasokban, 15 óra alatt tudták kimenteni őket. Két mentőcsapat indult utánuk és végül mindenki épségben megúszta a kalandot. Mint kiderült, az okozta a bajt, hogy a csapat tagjai letértek a kijelölt útvonalról.

Letértek a kijelölt útról

Hétfőn délután menekítettek ki egy magyar turistacsoportot a Radnai-havasok egyik részén. A híradások szerint a túrázók letértek a kijelölt útról, ami miatt egy szakadékba kerültek, ahonnan nem tudtak már elmozdulni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kilenc ember került bajba   

A kilenc emberből álló csapat ezért a hegyimentőktől kért segítséget, két csapat is utánuk indult. Úgy tudni, hogy a turisták célja a Gargaló-csúcs volt, majd onnan a Nagy-Pietrosz-csúcs felé szerettek volna tovább menni.

Kimentették őket

A mentők végül biztonságban kimentették a magyar turistákat, amit fotókkal és videóval dokumentáltak. Mindenkinek felhívták a figyelmet arra, hogy ne térjenek le a kijelölt útról – írja a Mandiner.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem tudott lejönni

A BudaPestkörnyéke.hu írt arról, hogy bajba jutott kirándulón segítettek a váci hivatásos, valamint a nagymarosi önkéntes tűzoltók a Nagymaroshoz tartozó Julianus kilátónál. A túrázó megcsúszott és bokasérülést szenvedett, ezért nem tudott lejönni a kilátótól

Terepjáróval mentek érte

A nagymarosi önkéntes tűzoltók terepjáróval mentek fel a kilátóig és hozták le onnan a sérült túrázót a Köves-mezőig – derült ki a Katasztrófavédelem közleményéből.

Felhozták a mélyből

A BudaPestkörnyéke.hu adott hírt arról, hogy lezuhant egy túrázó a Pes-kő-barlangnál Vértestolna közelében. A tűzoltók kötélpályát építették ki, hogy a 15 éves fiút felhozzák a mélyből – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. 

Önkéntes tűzoltók segítettek

Varga Mihály Sebestyén azt mondta: a bajba jutott fiatalnak a tatabányai hivatásos, valamint a vértestolnai, a tardosi és a tarjáni önkéntes tűzoltók segítettek, miután felhozták, hordágyon vitték az útra, ahol átadták a mentőknek.

Súlyosan megsérült

Az MTI információi szerint a fiú mindkét lábán nyílt lábszártörést szenvedett. A barlanghoz nem vezet jelzett turistaút, oda csak sziklapárkányon lehet eljutni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version