Site icon BudaPestkörnyéke.hu

225 millió forintot keresett tavaly az álláshalmozó Merkely Béla

Három, közpénzből fizetett állás összesen 225 549 220 forintos bruttót hozott a konyhára Merkely Bélának 2025-ben. Az álláshalmozó szívsebész volt cége ellen nemrég indult nyomozás, miután több állami támogatást is kaptak. 

Több mint 200 milliót keresett egy év alatt 

Összesen bruttó 225,5 millió forintot keresett 2025-ben Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a közfeladatok ellátásával összefüggő tisztségeiből – írja a Magyar Hang az egyetemet fenntartó Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítványtól (NEOA) közérdekű adatigényléssel megszerzett adatok alapján. Merkely a NEOA kuratóriumi tagságáért 23,6 millió, rektori és oktatói jogviszonyából 153,2 millió, egészségügyi szolgálati jogviszonyaiból pedig 48,8 millió forintot kapott. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

2024-ben picit kevesebbet keresett 

Az alapítvány tájékoztatása szerint Merkely 2026-ban 16,22 millió forint keresetkiegészítést fizetett vissza, így a korrigált éves bruttó jövedelme 209,3 millió forint, vagyis havi átlagban 17,4 millió forint volt. A Magyar Hang a rektor 2024-es keresetére is rákérdezett, de a NEOA csak annyit közölt, hogy az akkori havi bruttó jövedelme nem érte el a 20 millió forintot.

Nyomozás indult 

Hűtlen kezelés miatt nyomozás indult a Merkely Béla fiának résztulajdonában álló KinaviX Kft. állami támogatásban részesült projektje ügyében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK). A cég a Digitális avatárok projektje révén három év alatt összesen 600 millió forint állami támogatást nyert el. A választások utáni felülvizsgálat során kiderült, hogy szakmailag indokolatlan és aggályos volt erre a projektre pénzt adni.

Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!

Fia is a cég tulajdonosa volt 

A pénzt elnyerő, tavaly júliusban alapított cég tulajdonosai között tavaly október vége óta megtalálható a Semmelweis Egyetem tulajdonában álló Semmelweis TTC Zrt., előtte azonban az egyetem rektora, Merkely Béla volt az egyik tulajdonos; a fia, Merkely Gergő pedig az alapítás óta változatlanul benne van a cégben. Kapcsolódó cikk: Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Merkely Béla fiának cégével szemben, amely 600 millió közpénzt kapott Hankó Balázstól

Kiemelt kép: Merkely Béla – Forrás: Facebook

Exit mobile version