Hét éves korában látta utoljára apját a budapesti Kiss Renáta. A most 34 éves öt éve kezdett bele édesapja keresésébe és mint később kiderült, többször is előfordult, hogy egymással szemben állhattak egy utca két oldalán.
Nem tudta, miért hagyta el a családot az apa
Kiss Renáta úgy nőtt fel, hogy nem tudott semmit arról, miért hagyta el családjukat egyik napról a másikra az édesapja. A szülei papíron soha nem váltak el, az anya életébe belépett egy másik férfi, az apa nem kereste a kapcsolatot gyermekével – írja a Blikk. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Öt éve kezdett bele a keresésbe
A nő 2017-ben kezdett el azon gondolkodni, hogy meg kellene keresni az édesapját és megkérdezni arról, hogy miért hagyta ott a családját.
– Ott álltam harmincévesen, aminek négyötöd részében nem kapott semmi szerepet az apám. Úgy döntöttem, megkeresem – osztotta meg a Blikkel szívbemarkoló történetét a pesterzsébeti családanya.
A párját is úgy hívják, mint az apját
„Teljesen véletlenül a páromat is ugyanúgy hívják, mint az édesapám, a fiamnak pedig nem volt nagyapja… ezek plusz lökést adtak ahhoz, hogy kinyomozzam, hol lehet az a Kiss László, akit hétéves koromban láttam utoljára” – mondta a nő a lapnak.
Senki sem segített neki
Kiss Renáta megszerezte ugyan az édesapja anyakönyvi kivonatait, de a férfiről semmit sem tudtak a hivatalokban, sem a népesség-nyilvántartóban, sem a kormányablaknál, sem a rendőrség adatbázisaiban nem szerepelt a neve.
Sehol nem tudtak semmit a férfiról
„Azt éreztem, sőt, tudtam, hogy él, hogy még látnom kell, meg kell ölelnem. A rendőrségtől megkaptam az ország összes menhelyének az elérhetőségét, egymás után hívtam fel mindegyiket, nap mint sokkoló fájdalommal, amikor sem itt, sem ott nem tudtak arról a Kiss Lászlóról, akit én kerestem” – mondta a nő.
Az utolsó munkásszállón találta meg az apját
A sor végén már csak egy ferencvárosi munkásszálló maradt és úgy döntött, oda személyesen megy el. „Megálltam a bejárat előtt, vártam egy kicsit, tétován, nem tudtam, mi lesz most. Féltem, hogy az újabb kudarc le fog taglózni. Közben kijött onnan egy férfi, leült egy padra. Ránéztem… és azt hittem, elájulok.”
„Vagy egy óráig csak öleltük egymást és sírtunk”
-Ugyanaz a szempár nézett rám, mint amit apám utolsó fényképén láttam. Tudtam, nem tévedek. Odaléptem hozzá, néztünk egymásra, megkérdeztem, ki ő, s amikor bemutatkozott, akkor már ő is tudta, ki vagyok én. Vagy egy óráig csak öleltük egymást, sírtunk, azt bizonygatva, mennyire szeretjük a másikat. Nem haragudtam rá soha, de amikor elmondta, miért ment el, minden rossz emlék, gyerekkori hiányérzet elillant.
Mindig elkerülték egymást
A Blikk azt írja, hogy Kiss László nem akart felesleges harmadik lenni a felesége életében és úgy gondolta, a családnak jobb, ha elmegy. Kereste a lányát, de vagy rosszkor, vagy falakba ütközött, s egy idő után elfogadta ezt. Rendszeresen elsétált az iskola és a régi házuk felé is, hátha meglátja a kislányát, de valahogy mindig elkerülték egymást.
„A karácsonyt már biztos, hogy együtt töltjük”
– Most már nem engedem el az apám – folytatta Kiss Renáta. – Egy hónapja újra a családom része, a párommal nagyon jól kijönnek, a fiam boldog, hogy van nagyapja, mindenkinek ezzel büszkélkedik. Még nem tudjuk hogyan, de még szorosabbra fűzzük majd ezt a kapcsolatot, a karácsonyt már biztos együtt töltjük. Apám egy közeli kórházban dolgozik, s amióta egymásra találtunk, kivirult, minden nap találkozunk. Hosszú évek kitartásának az eredménye ez… hogy soha nem adtam fel. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Illusztráció