Site icon BudaPestkörnyéke.hu

A budapesti nyugdíjas házaspár tragédiája: István és Erika együtt akartak meghalni, a férfi most nem lehet ott imádott felesége temetésén

Budapest, 2023. január 13. Rendőrök és mentők Budapest XI. kerületében, egy Lecke utcai társasház előtt 2023. január 12-én éjjel. Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták. MTI/Mátyus Tamás

Amint arról a BudaPestkörnyéke.hu is beszámolt kettős öngyilkosságra szánta el magát egy 70 év körüli nő és a férje Budapesten, a Lecke utcában még augusztus végén. A történet azonban sokkal tragikusabb véget ér, ugyanis a pár nem halt bele a saját maguknak okozott sérülésekbe, így a férfi egy éles eszközzel a szívén sebesítette meg az asszonyt. A nő meghalt, ám a férfi túlélte a szörnyű esetet.

Már tervezték egy ideje

A szomszédok állítása szerint egyébként a pár már hosszú ideje tervezgette az öngyilkosságot, azonban azt senki nem gondolta, hogy tényleg elszánják magukat erre a végzetes lépésre. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Nagyon művelt házaspár volt

„Tisztességgel szerettek volna meghalni. Már régóta ismertük őket, nagyon művelt házaspárról van szó. A férfival többször találkoztam, mint az asszonnyal. Ezeknél az alkalmaknál mindig beszélgettünk, hiszen jó viszony volt köztünk” – mondta egy lakó „Emlékszem, még hónapokkal ezelőtt Istvánnal sétáltam le a lépcsőn, amikor megemlítette, hogy egyre betegebbek és már a felesége is alig tud mozogni” – fűzte hozzá.

„Elterveztünk mindent”

„Azt mondta nekem, hogy ők tisztességgel szeretnének elmenni, nem akarják megvárni, hogy bekerüljenek a kórházba. Ezután pedig hozzátette: Erika és én öngyilkosok leszünk, már elterveztünk mindent. Augusztus végén tesszük meg!” – osztotta meg a megdöbbentő részletet a szomszéd a Borsnak. A helyi lakó hozzátette: az előzmények ismeretében nem lepődött meg, amikor meglátta a rendőröket, akik az idős házaspár lakásához mentek. Az viszont megdöbbentette őt is, hogy tényleg megtették.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Nem haltak bele a sérüléseikbe

A házaspár egyébként úgy tudni felvágta az ereit, azonban sérüléseikbe nem haltak bele, ezután döntött úgy a férj, István, hogy egy éles eszközzel a szívén sebesíti meg a feleségét. Erika ezt követően elhunyt, ám a férfi túlélte a borzalmakat. Istvánt jelenleg zárt pszichiátriai osztályon kezelik, emiatt pedig biztosan nem tud majd részt venni a felesége temetésén, ráadásul a férfi ellen gyilkosság miatt indult eljárás. A páros egyébként súlyos betegségeikre hivatkozva döntött úgy, együtt szeretnének meghalni.

Szomszédjukra hagyták az otthonunkat

István és Erika azt követően, hogy elhatározták, véget vetnek az életüknek, írtak egy búcsúlevelet, melyben a lakásukról is rendelkeztek. Az ingatlant az egyik szomszédjukra hagyták, ám azonban az kérdéses, hogy ez érvényes végrendeletnek tekinthető-e.

Érvényes?

Dr. Fridmann Róbert ügyvéd a Borsnak beszélt arról, minek is kell szerepelnie egy ilyen iratban. „Abban az esetben, hogyha szabályosan van megfogalmazva a végrendelet, tehát az asszony sajátkezűleg írta, majd aláírta halála előtt, akkor az hivatalos. Azt el kell fogadni. Azonban ha a férfi írta és a nő csak aláírta, akkor az nem érvényes. Ha nincsenek tanúk – és gondolom, nincsenek –, akkor nem elfogadható.”

Erika tulajdonrésze

Ha azonban érvényes is a dokumentum a szomszédra akkor is jelenleg csak Erika tulajdonrésze száll, hiszen István életben van, így ő továbbra is tulajdonosa az ingatlannak.

Ki temeti el Erikát?

Ezen a ponton érdekes, hogy, ha a szomszéd mégis csak örökölt, ugyanis így két lehetőség áll előtte: vagy lemond a tulajdonrészéről az állam javára, vagy ha nem mond le, akkor Erika vagyonából kell rendezni az asszony temetésének költségeit. Ha a szomszéd azonban nem örökölt, akkor továbbra is kérdés, ki temeti majd el Erikát? Nos, a jogszabályok értelmében, ha valaki a saját lakásában hal meg és nincs hozzátartozója, akkor a helyi – ebben az esetben a 11. kerületi – önkormányzat intézi a temetését. 

Elmeorvosi vizsgálat

Istvánra amúgy most elmeorvosi vizsgálat vár, Dr. Somos Zoltán védügyvéd ennek kapcsán azt mondta a Borsnak, hogy a férfi pszichológiai és elmeorovosi vizsgálatát nemsokára megkezdik, valamint Istvánt a hatóság egyelőre nem vette őrizetbe, mert nincs szükség erre a kényszerintézkedésre.

Ezért nem vették őrizetbe

 „A letartóztatáshoz három pontot kell figyelembe venni. Az egyik, hogy fenn áll-e a szökés vagy az elrejtőzés veszélye. Mivel egy beteg, rossz egészségi állapotban lévő, idős férfiról beszélünk, ezért ettől nem kell tartani. A második az, hogy nehezíti-e a büntetőeljárás lefolytatását. Ez sem áll fent. Illetve, számolni kell-e bűnismétléssel. Mivel a felesége már nem él, ezért ettől sem kell tartani. Ezek az okok a védencemnél nem megállapíthatók, így vélhetőleg ezért döntött úgy a hatóság, hogy nem veszik őrizetbe” – mondta az ügyvéd. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt! 

Kapcsolódó:

Elátkozott újbudai utca: Csupán néhány méterre történt a januári rendőrgyilkosság helyszínétől az egymás életét kioltó nyugdíjas házaspár tragédiája

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version