Napok óta Tóth Gabi és Krausz Gábor válása tartja lázban a sajtót, a párost illetően pedig már többen is megszólaltak pro és kontra. Bár a felek nem erősítették meg, de úgy fest, hogy harmadik fél állhat a szakítás hátterében, úgy tudni, Gabi a Fricska táncegyüttes egyik tagjával jött össze.
Sokkolta a közvéleményt
A váratlan bejelentés, miszerint a kapcsolatuk hat év után véget ér sokkolta a rajongókat és persze a celebvilág is alaposan meglepődött, sőt, közéleti szereplők is úgy érezték meg kell szólalniuk a téma kapcsán. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Borkai Zsolt után Demeter Szilárd
A minap Borkai Zsolt fejtette ki a véleményét, most pedig Demeter Szilárd árulta el, mit gondol. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója úgy gondolja, Tóth Gabi magánéleti problémái nem relevánsak az eddigi szakmai teljesítménye szempontjából.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Nem releváns
Demeter Szilárd a Népszavának azt mondta „Tóth Gabi konkrét esetétől eltekintve, valakinek a magánéleti döntései és választásai elég ritka esetben járnak szakmai következményekkel. Nem kizárt ugyan, de az esetek nagy többségében egy énekesnő nem attól lesz jobb vagy rosszabb énekesnő, hogy a szerelmi élete hogyan alakul. Ezért Tóth Gabi magánéleti dolgai számomra nem tűnnek relevánsnak az eddigi szakmai teljesítménye szempontjából”
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Keresztény családi értékek
Bár a lap nem egészen erre volt kíváncsi, ugyanis azt szerették volna tudni, Demeter Szilárd mit gondol a válásról annak fényében, hogy az énekesnő korábban rendszeresen állást foglalt a keresztény családi értékek mellett.
Majd rendezi a Fennvalóval
A főigazgató viszont teljesen más szemszögből közelítette meg a dolgot, s a fentieken túl még azt mondta: „A bűnös számára is lehetőség nyílik a bűnbocsánatra. Szóval egyszerű halandóként nem lépnék az Úr helyére megítélni eleveneket és holtakat, ezt majd Tóth Gabi rendezi a Fennvalóval az utolsó ítélet napján
. Személyes véleményem szerint Tóth Gabi továbbra is rendkívül jó hanggal megáldott, kiváló énekesnő.”
Már a nevét is lecserélte
Tóth Gabiék egyébként a válás bejelentése óta nyilvánosan nem szólaltak meg, Krausz Gábor és az oldalán is az utolsó poszt, a közlemény, melyben bejelentik, szétmentek. Az énekesnő privát oldalán azonban feltűnt, hogy a Krausz nevet máris levette, szóval, nagyon úgy fest, hogy a kapcsolatuk valóban visszafordíthatatlanul zátonyra futott.
Esküvő Szentendrén
Mielőbb kirobbant volna a botrány, az új szentendrei otthonukban egyébként esküvőt tartottak. Gabi nővére, Vera ugyanis itt mondta ki a boldogító igent, azt követően, hogy mindent át kellett szervezni, mert az esküvőt eredetileg szabadtérre szervezték, ám az időjárás keresztülhúzta a számításaikat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kapcsolódó:
Kiemelt kép: Tóth Gabi – Forrás: Facebook