Site icon BudaPestkörnyéke.hu

A fideszes milliárdosné, Szentkirályi Alexandra szerint pánikol Karácsony Gergely, ezért írt a főpolgármester levelet Orbán Viktornak

Nagyszabású lakhatási akciótervet jelentett be Orbán Viktor, ezzel próbálják megoldani a tarthatatlan lakáshelyzetet Budapesten. Karácsony Gergely ezután levelet küldött a miniszterelnöknek, felhívta a figyelmet azokra a fővárosi programokra, amelyek úgy tűnik, eddig elkerülték a miniszterelnök figyelmét. Az Orbán-kormány kaszinó és vasúti bizniszeken megtollasodott hadügyminiszterének felesége, Szentkirályi Alexandra, aki a fővárosi Fidesz vezetője, állítja: pánikol a Városháza, mert eddig nem csináltak semmit.

Akciótervet hirdetett a kormány

Orbán Viktor október 11-i rádióinterjúja, majd a hétvégi kihelyezett kormányülésen tett kijelentése nagyon erős ígéreteket tartalmaz. „Mindegy, mit csinál Európa, mi összeraktuk azt az akciótervet, az első nagy akciótervet, amellyel a magyar gazdaságnak fogunk új lendületet adni” – mondta Orbán Viktor rádióinterjújában, a kormányülésen pedig – a Magyar Nemzet értesülései szerint – elhangzott, hogy három ponton avatkoznak a magyar gazdaságba: „megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem és munkáshitel, Demján Sándor-program és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak”. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Megfizethető lakás

A három pontból az elsőt a miniszterelnök rádiónyilatkozatában így kommentálta: „Megfizethető lakhatás. Itt várjuk, hátha Budapest is mond már végre valamit, mert a legnagyobb baj éppen Budapesten van, de mintha nem ezzel lennének elfoglalva, de nekünk vannak terveink, készen állunk a tárgyalásra. Tehát itt a kollégiumépítéstől kezdve a fiatalok megfizethető lakáshoz jutásáig, akár a lakásbérlésüknek a támogatása, kész koncepcióink vannak… Ezek jól állnak” – mondta Orbán.

Karácsony Gergely levelet írt Orbán Viktornak

Karácsony Gergely így fogalmazott ezzel kapcsolatban a közösségi odalán: “Az elmúlt napok miniszterelnöki nyilatkozatai alapján a kormány is belátni látszik, tarthatatlan a lakhatási helyzet, és ez elsősorban Budapestet érinti. A lakásárak és a lakbérek gyors, a lakossági jövedelmek emelkedését jóval meghaladó növekedése Budapest és a budapestiek egyik legfontosabb problémája. Ennek kapcsán írtam ma levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek, mert egyik nyilatkozatában elejtett egy fél mondatot arról, hogy várja Budapest javaslatait. Hát, akkor tessék:” – írja a főpolgármester.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Budapestnek vannak javaslatai

Karácsony Gergely szerint Budapestnek nem csak javaslatai, de az Európai Bizottság és a kormány intézményeként működő Irányító Hatóság munkatársaival egyetértésben kidolgozott konkrét programjai is vannak a biztonságos, megfizethető bérlakás-szektor bővítésére, a kihasználatlan köztulajdonú épületek lakáscélú átalakítására és kiterjedt lakbér-támogatási rendszer elindítására. 

A Városházának van programja

A főpolgármester szerint a tarsolyukban van az elmúlt évtizedek legnagyobb lakhatási programja 20 milliárd forint értékben. “Megvalósításához már csak annyi kellene, hogy a kormány megjelentesse végre a kapcsolódó felhívásokat, hogy Budapest hozzáférjen a neki járó uniós forrásokhoz.” – szögezi le a főpolgármester.

Ne herdálják el a főváros aranytartalékait

Karácsony szerint ha a kormány komolyan gondolja a miniszterelnök többször elmondott szavait, akkor abból az fakad, hogy nem herdálják el Budapest aranytartalékait, vagyis a Rákosrendezőn mini-Dubaj helyett Parkváros lesz, a Déli Városkapunál pedig Fudan helyett Diákváros. Ebben is ideje van a belátásnak. Én komolyan veszem a kimondott szavakat, programokkal, javaslatokkal készen állok a tárgyalásra a budapesti lakhatási válság megoldása érdekében.” – írja Karácsony Gergely.

Megszólalt a fideszes milliárdosné

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője, az Orbán-kormány milliárdossá vált hadügyminiszterének felesége, Szentkirályi Alexandra így fogalmazott a közösségi oldalán: „Karácsonyék saját totális lakhatási kudarcukat próbálják elsunnyogni, de ezt a várost ők vezetik. A probléma megoldását persze mindig a kormánytól várják, majd most, hogy a kormány megelégelte Karácsony tétlenségét, a Városháza pánikolni kezdett” – olvasható a milliárdosné posztjában, akit bizonyára nagyon érdekelnek a fővárosi lakásárak.
A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely, Szentkirályi Alexandra, Orbán Viktor – A fotó Adobe IA mesterséges inteligencia felhasználásával készült

Exit mobile version