Site icon BudaPestkörnyéke.hu

A helyesírás fejlesztése játékosan

A matematika után talán a nyelvtan a legnagyobb mumus az iskolás gyerekek számára. A helyesírás iskolásként „csupán” a jegyekben nyilvánul meg, míg felnőttként sokszor hozhat kényelmetlen helyzetbe minket a hiánya.

Mitől alakulhatnak ki nehézségek a helyesírás során?

A felgyorsult kommunikáció egyik negatív eredményeként is tekinthetünk rá. A beszélgetések során nem hagyunk mindig kellő időt arra, hogy szépen mondjuk ki a hangzókat, így a gyerek füle is nehezen áll rá.

A tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek esetében a helyesírás is érintett lehet. Az pedig, hogy sokszor rossz élmény kapcsolódik a helyesíráshoz, oda vezethet, hogy a gyermek szégyenében inkább elkerüli az írásbeliséget, amennyire csak teheti.

Ezek a benyomások aztán megmaradnak felnőttkorra is, és sok élménytől foszthatják meg a rossz tapasztalatokkal bíró gyereket.

Mindemellett pedig sok esetben valaki jellemét, igényességét a helyesírásával állítják – sokszor helytelenül – párhuzamba. Ez egy újabb gátat jelenthet, és szorongást eredményez a gyerek számára.

Hogyan tanulható a helyesírás könnyen?

Sok esetben bevált módszer a játékos tanulás, és a helyesírás esetében sincs ez másként. A hatékonyság és az élmény is nagyobb, ha játszva tanulunk.

A játék során a gyerekek könnyebben jutnak sikerélményhez, és az öröm új lelkesedést ad nekik, amely a fejlődéshez is hozzájárul.

A későbbiekben pedig csak profitálni fog belőle. A jobb jegyeken felül magabiztosabb lesz az írásbeliség kapcsán, így nem csak írni, de olvasni is szívesebben fog. Ezáltal újabb kapuk nyílnak meg előtte.

Magolás helyett: a Helyesírás mágus

Ez az új játék arra hivatott, hogy a tudatosság jegyében tanítsa meg a helyesírásra a gyerekeket a magolás helyett. A játékosság persze itt is fontos szerepet kapott. Nézzük, hogy milyen feladatokkal támogatja a tanulást a játék.

A Koppints-tapsolj feladat célja, hogy ráérezzen a magánhangzók ritmusára. A gyakorlásra kijelölt magánhangzókat sorba rendezve kérjük meg a gyereket, hogy a rövideknél koppantson, a hosszúaknál pedig tapsoljon.

A szókincsbővítés is szerepel a játékban. Kérjük meg a gyereket, hogy gyűjtsön olyan szavakat, amelyekben szerepelnek az előző feladat magánhangzói.

A játékban találhatunk kártyákat is, amelyek a folyamatos figyelem fenntartására ösztönöznek. De a mássalhangzók időtartamának differenciálása is szerepel, különböző behelyettesítős feladattal:

Ezenkívül a j és ly megkülönböztetésére is akad itt játékos feladat, és a gyerekek megtanulhatják azt is, hogy miként tegyenek különbséget a számnevek fajtái között. 

Összesen 10 játékötlet segít abban, hogy a nyelvtan valódi élménnyé váljon. A pedagógusok, fejlesztő szakemberek és szülők is eredménnyel használhatják.

Ez a cikk szponzorált tartalom. Ha Ön is szeretne ilyent Budapest környékének egyik legismertebb hírportálján, amely a forgalmas napokon már Magyarország legolvasottabb hírportáljai között van, akkor kattintson ide!

Exit mobile version