Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„A lányod megszúrt valakit az iskolában” – családon belüli erőszak miatt változhatott meg a bőnyi iskolai késelés elkövetőjének viselkedése, megszólalt a kislány édesanyja

A bőnyi tragédia megrázta az egész országot. Magyarországon eddig példátlan módon, egy hatodikos kislány szívtájékon szúrta osztálytársát. A hírek szerint az elkövető halállistát készített, ezen szerepelt Mirabella is. A lány édesanyja azt mondta, megromlott a férjével a kapcsolata, akit ő fel is jelentett, szerinte a családi viszály sem tett jót a lánynak, ezért is jutott el a borzalmas cselekményig.

Sikított a tanárnő

A bőnyi általános iskolában, hétfő reggel, az első óra végén egy hatodikos kislány egy kést vett elő, és hátulról megszúrta az előtte ülő, vele egy faluból származó, rétalapi osztálytársát. „A tanárnő sikítva rohant ki a teremből, miközben mindenkit arra kért, fusson ki az osztályból” – mesélték a gyerekek, akik a szünet kezdetén látták a történteket. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Furán viselkedett

„A megszúrt kislány testvére az osztálytársam, nagyon sírt, amikor megtudta, mi történt” –mondta egy negyedikes gyerek a Telexnek.  Az elkövető iskolatársai szerint a lány mostanában vérfarkasokat utánozott az ugrálásaival, furcsa üzeneteket írt Messengeren, majd visszavonta azokat.

Hazaküldték a gyerekeket

A bőnyi iskola vezetése az eset után arra kérte a szülőket, hogy vigyék haza gyermekeiket, akik közül többen sokkos állapotba kerültek. Akit nem tudtak elvinni, azok felügyeletet kaptak az iskolában. Az intézménybe a tankerület pszichológusokat küldött, ők foglalkoztak a diákokkal.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Megromlott a kapcsolata a férjével

Délelőtt az iskolánál megjelent az elkövető édesanyja is. A Telexnek elmondta, hogy gyermekének apjával jó ideje megromlott a kapcsolatuk, fel is jelentette a rendőrségen korábban, ahol eljárás indult. Külön is költöztek, de hétvégén ismét úgy érezte, hogy megfenyegette őt a férfi, ezért múlt szombaton rendőrt hívott.

Sokat változott a lány

Az asszony szerint ez is szerepet játszhatott a kislány viselkedésében, aki korábban mosolygós volt, ám mára ez megváltozott. „Ma reggel a lányom apja hívott. Azt mondta a telefonba: »a lányod megszúrt valakit az iskolában.« Sokkot kaptam, ide siettem. Erősnek kell most lennem.”

Életveszélyesen megsérült

Mirabella életveszélyes sérüléseket szenvedett, már a helyszínen egy kisebb beavatkozást végeztek rajta a mentősök. Az épületbe még a település polgármesterét sem engedték be. Mentőhelikopter vitte a győri kórházba, ahol azonnal megműtötték.

Stabil az állapota

A kórház azóta egy rövid közleményben azt írta, megműtötték a kislány, állapota jelenleg stabil, mindent megtesznek, hogy mihamarabb felépüljön.

Sokkos állapotban az édesanya

Úgy tudni, a késelő gyermek egy halállistát is írt, amin több iskolás neve is szerepelt. Köztük Mirelláé. Közben megszólalt Mirella édesanyja is, aki azt mondta, sokkos állapotban van a történtek óta.

„Csak életbe maradjon”

Sokkot kaptam a hírre, hiszen a lányom egy csendes, szelíd kislány. Nem haragszom a szurkáló osztálytársára, számomra csak az a fontos, hogy a gyerekem életben maradjon. De van, amit nem értek. Mi vesz valakit arra, hogy kést vigyen az iskolába és halállistát írjon? A fiam elmondása szerint Mirella és két unokatestvére neve is szerepelt rajta. Hogy nevelték ezt a gyereket a szülei? A férjem Ausztriában szakács, most indult haza, hogy a gyerekem mellett lehessen” – mondta a tragédia után a megszúrt kislány édesanyja. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version