40 napig volt mélyaltatásban az a kismama, aki szülése előtt nemsokkal kapta el a koronavírust. Szilviát az orvosok csodával határos módon hozták vissza a halálból. Kislányát császármetszéssel segítették világra. Egyelőre az édesapa gondoskodik Napsugárról.
Koronavírusos lett a kismama
Szilvia terhessége utolsó 3 hetében nagyon rosszul lett. A háziorvoshoz fordultak, aki beküldte a kismamát a hatvani kórházba. Ott megállapították, hogy koronavírussal fertőződött, de akkor még nem tartották bent.
A magzattal minden rendben volt
Megvizsgáltak a magzatot, és megnyugtatták a kismamát, hogy minden rendben van. 3 nap múlva azonban súlyos tüntetek jelentkeztek a kismamánál.
Szilvi állapota romlott
„Szilvi fulladozni kezdett, így akkor már bent tartották a kórházban, ahol kiderült, hogy súlyos tüdőgyulladása van” – mondta az édesapa a Borsnak.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Rohammentővel vitték Budapestre
Ezután rohammentővel vitték egy budapesti kórházba, ahol a kiírt december 20-ai dátum helyett még aznap este, november 15-én császármetszéssel segítették világra a kislányukat.
40 napig volt mélyaltatásban
„Ahhoz, hogy mindketten túléljék, muszáj volt elvégezni a császárt. Szilvi a műtét után először oxigénmaszkot kapott, majd lélegeztetőgépre kellett kötni. Később egy másik kórházba szállították, ahol műtüdőt kapott, és negyven napig mélyaltatásban tartották. Ekkor az orvosai szerint tíz százalék esélye volt az életre. Amikor végre láthattam egy ablakon keresztül, a bánattól majdnem összetörtem”– mesélte megtörten az újdonsült apuka.
Karácsonykor javult az állapota
Szilvi állapota karácsonykor újra javulni kezdett. Először csak a szemével tudott reagálni, később papíron üzent az ápolóknak, hogy látni szeretné a férjét.
Kétszer hozták vissza a halálból
„Iszonyú hálás vagyok az orvosainak, mert kétszer is visszahozták a halálból, és a kislányunk is jó egészségnek örvend. Szilvi most még gyenge, de már tudatánál van és beszél is. Az orvosok szerint 3-4 hét múlva már otthon fog lábadozni, hétfőn már viszik át a rehabilitációs osztályra. Az orvosok szerint kész csoda, hogy ilyen súlyos állapotból ilyen hamar felépült” – mondta Bedő József.
A kislány már otthon van
A kis Napsugár már otthon van az apukájával, aki a nagyszülők segítségével gyakorolja az apaságot. „Szerencsére mindkettőnk szülei rengeteget segítenek, így jól boldogulok a kicsivel. Persze sok a teendő. Az anyatejet például minden nap el kell hozni a gyűjtőpontról.
József nem tud dolgozni
József arról is beszélt, hogy egyetlen egy nehézsége van, hogy nem tud dolgozni. Így problémát jelet számukra, hogy fizessék az albérletet és ők is meg tudjanak élni. Nagyon hálás mindenkinek, akik eddig segítették őket.
Csak fotón látta a kislányát
Szilvi egyelőre csak képen és videón láthatta a kislányát, akit ő maga nevezett el Napsugárnak. „Nagyon nehéz neki megélni ezt a helyzetet, de Szilvi nagyon erős, és pszichológus is segít neki” – mondta a férfi.
Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Vajda János