Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Ájultra vertek az ápolók egy beteget a sürgősségi osztályon, az eset után országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi az egészségügyi miniszter

A pécsi sürgősségi klinikán dolgozó négy ápoló tavaly november 5-én a délutáni órákban egy korábban az utcán szerzett fejsérülése miatt szállította be a sértettet a betegellátó osztályra. A férfit ittas állapota miatt a detoxikáló helyiségben helyezték el, de ő nem akart ott maradni, kiabált és több alkalommal ököllel beleütött a helyiség ajtajába. Ezt követően a mentőápolóként és diplomás ápolóként dolgozó vádlottak több alkalommal bementek a helyiségbe, s hol együtt, hol felváltva folyamatosan bántalmazták az őket szidalmazó ittas férfit. Az ápolók a sértett fejét és arcát ököllel és tenyérrel ütötték, fejen és lábon rúgták, kabátját a fejére tették, egyikük pedig le is köpte őt. 

Vádat emeltek az ápolók ellen 

A bántalmazás közben az áldozat háromszor is elájult. A Pécsi Járási Ügyészség folytatólagosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy eljárásában csoportosan elkövetett bántalmazás és más bűncselekmény miatt emelt vádat a négy pécsi ápoló ellen, és felfüggesztett szabadságvesztést, valamint egészségügyi foglalkozás gyakorlásától eltiltást indítványozott az elkövetőkkel szemben. A Pécsi Tudományegyetem azt írta, az esetet követően a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja azonnal vizsgálatot indított, és büntetőfeljelentést tett. Az érintett szakdolgozók munkaviszonyát pedig azonnali hatállyal megszüntették. A hasonló esetek megelőzése érdekében a PTE Klinikai Központ Sürgősségi Klinika munkatársai agressziókezelési kurzust végeztek el a PTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika közreműködésével. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Az igazgató felajánlotta lemondását

A vádemelés után megszólalt a klinika sürgősségi osztályának vezetője is. “Ami történt, arra igazán nincsenek szavak, nincs épeszű magyarázat. Valóban, tavaly novemberben bántalmaztak a volt kollégáim egy ittas személyt. A kamera buktatta le őket” – írta Facebook-oldalán Dr. Kanizsai Péter László, aki bejegyzésében kitért rá, „az, hogy az eset megdöbbentett nemcsak engem, hanem majd minden kollégámat, nehéz szavakba önteni, hogy mennyire fagytunk le látva a felvételeket – olyannyira megviselt, hogy felajánlottam lemondásomat a Klinikai Központ vezetésének, amit akkor nem fogadtak el”.

Akciófilmbe illő cselekedet

“Tettem mindezt azért, mert deklarált célunk, hogy normálisan bánunk a betegekkel, hozzátartozókkal. És erre bekövetkezik ez a förtelem, amit az ember inkább csak zs kategóriás akciófilmekben lát. Lehet boncolgatni (és talán nem is árt), hogy mi vezetett ide? A közbeszéd, a következmények nélküliség, a kiégés, az, hogy majd minden kollégám másodállást kénytelen vállalni? Vagy ezek kombinációja? A válasz még így is várat magára” –írta bejegyzésében az orvos.  Az osztályvezetőt a legjobban az bántja, hogy sokak hite megrendülhetett a sürgősségi ellátásban, talán joggal. „Azt azonban határozottan állítom, hogy nem ez a jellemző. Kapunk hideget, meleget, okkal és ok nélkül is. Egy biztos: a kollégáim döntő többsége remek ember és remek szakember, azért van itt, hogy segítsen”. 


Érdemes tudnod

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!


 

Nem ismerte fel a kollégái problémáit 

Szerinte vezetőként felvállalt felelőssége van abban, hogy nem ismerte fel ezeket a mélyen rejlő frusztrációkat, agressziót, és nem tett eleget ellene. Azóta kaptak segítséget profi kollégáktól, és majd mindenki részt vett egy agressziókezelési tréningen, „azt kell mondjam, pozitív visszajelzésekkel”.

Megszólalt a miniszter 

A pécsi sürgősségi klinikán történt betegbántalmazás messze túlmutat egy intézményen és az egyéni felelősség kérdésén – írja bejegyzésében Hegedűs Zsolt. Az egészségügyi miniszter szerint sem a beteg ittassága vagy agresszív viselkedése, sem az egészségügyi dolgozókra nehezedő terhelés nem adhat felmentést egy kiszolgáltatott ember bántalmazására. Hegedűs Zsolt az ügyet egy hozzátartozó panaszos levele indította el, ami rávilágít a visszajelzések fontosságára. Szerinte a betegek vagy családtagok panaszát nem támadásként kell értékelni, hanem a betegbiztonsági problémák feltárásának első lépéseként, és biztosítani kell, hogy a bejelentőket ne érhesse hátrány.

Országos rendszer indulhat 

Hegedűs Zsolt azt írja, az ilyen rendkívül súlyos, úgynevezett „never event” (soha meg nem történhető) eseményekből az egész ország egészségügyi rendszerének tanulnia kell.Ennek érdekében egy olyan országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi, amelyben a legsúlyosabb eseményeket anonim módon rögzítik, elemzik és közzéteszik. A cél az, hogy a más intézményekben dolgozók is megismerjék az esetek körülményeit, a hiányzó szabályokat és a bevezetett intézkedéseket, elkerülve a hibák megismétlődését. A betegbiztonság kérdése eddig is a programja kiemelt területének számított. Korábban jelezte, hogy a nem várt eseményekből tanulni kell, és ehhez a már létező hazai NEVES (NEm Várt ESemények Jelentési Rendszere) alapjaira fognak építeni. Jelenlegi értékelését azzal zárta, hogy az egészségügyi dolgozók döntő többsége becsülettel végzi a munkáját, és nekik is érdekük, hogy a szabályszegéseket időben felismerjék, ne lehessen eltitkolni azokat, és néhány ember elfogadhatatlan magatartása ne ássa alá egy egész szakma becsületét. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: PTE Sürgősségi Központ – Forrás: pecsaktual

Exit mobile version