Napokon belül, 2026. január 1-től betiltják a rövidtávú lakáskiadást, vagyis az Airbnb-t a 6. kerületben. Soproni Tamás polgármester azt mondja, hogy az önkormányzatnak nincs túl sok jogköre betartatni a rendeletet, de a NAV sokat segíthetne ebben.
Szigorú korlátozás
Január 1-jén életbe lép az ország legszigorúbb Airbnb-korlátozása a 6. kerületben. Soproni Tamás polgármester határozott a végrehajtást illetően: Terézvárosban szigorú ellenőrzések lesznek a társhatóságok bevonásával, szankciókkal. A szilveszteri foglalások kifutását követően, január 5-től, az első munkanaptól ellenőrzésre számíthatnak az érintettek. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Szankciók lesznek
“Az első figyelmeztetések után szankciók is lesznek. 14 hónap felkészülési idejük volt a szállásadóknak. Nem tartanám emiatt korrektnek, ha valaki esetleg még trükközni szeretne – hangsúlyozta az Economxnak Terézváros polgármestere, aki egyben hozzátette, hogy a Kúria november 11-i döntésével megerősítette, az önkormányzat jogszerűen járt el, amikor nulla napban szabta meg a kiadható napok számát.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
200 milliós büntetés
A polgármester úgy látja, a NAV bevonása azért is lesz fontos januártól, mert az önkormányzat által kiszabható 200 ezer és 2 millió forint közötti büntetést, az adóhatóság megsorozhatja, így a jogsértésekkel szemben nagyobb lesz a visszatartó erő.
Volt idő a felkészülésre
Soproni Tamás úgy gondolja, hogy az emberek többsége jogszabálykövető, volt elég idő a felkészülésre, és az önkormányzat segít is a szállásadóknak azzal, hogy támogatja a hosszú távú lakáskiadást akár 75 százalékos építményadó kedvezménnyel, lakásügynökséggel.
Igazi lakók
„A kerületnek nem célja, a turizmust ellehetetlenítse, mi is büszkék vagyunk kerületünk szépségére, adottságaira. Ugyanakkor mi arra vágyunk, hogy a lakóházakban igazi lakók éljenek, a lakások otthonokként funkcionáljanak, ne egy panoptikum legyen a kerület, hanem egy közösség. Olyan kerületet építünk, ahová nem csak néhány napra érdemes érkezni, hanem cél legyen itt leélni egy egész életet” – fogalmazta meg vízióját Soproni Tamás.
Lobbiznak a rendelet ellen
Közben a Magyar ApartmanKiadók Egyesülete arra kéri Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési minisztert, hogy az Alkotmánybíróságnál támadja meg a Kúria ítéletét még idén, és a döntésig kérjen halasztást annak január 1-vel történő végrehajtása alól, vagyis beindult a lobbi, hogy folytatódhasson az Airbnb a 6. kerületben.
Kérdés: ki mellé áll az Orbán-kormány?
Végső esetben az érdekvédő egyesület önmaga is az Alkotmánybírósághoz fordulhat januárban. A terézvárosi airbnb-sek legnagyobb reménye az, hogy a magyar kormány melléjük áll, és mentőövet dob a kereskedelmi törvény módosításával. Soproni szerint ha a kormány úgy dönt, akkor bármikor az Országgyűlés elé vihetik a törvényt és meg is változtathatják, bármit megtehetnek. “Nekem egy feladatom van: a terézvárosiak érdekeinek képviselete mindvégig, hiszen megszavazták a követendő irányt.”
Nem foglalkozik az Airbnb a lakókkal
A lakók nagyjából 20 százalékos részvétellel szavaztak 54-46 százalékban a rövid távú szálláshelyek korlátozása mellett. A szavazás online és offline módon is biztosított volt a 6. kerületieknek két héten keresztül, és az önkormányzat minden tájékoztatást megadott pro és kontra a döntéshez, kiadvánnyal, vitafórummal is segítette a döntéshozatalt. A voksolásra azért került sor, mert az Airbnb nemet mondott a szektor kifehérítésére, nem működött abban együtt az önkormányzattal, hogy a szálláskiadást teljesen legalizálják, és csak a legálisan működő szálláshelyek hirdetései kerülhessenek fel a platformra.
A világ sok részén tiltották már be
Az Airbnb betiltása Terézvárosnak 200-300 millió forint adókiesést jelenthet. A világ számos részén már betiltották az Airbnb-t, pont azért, mert a multicéget a legkevésbé sem érdeklik a lakók, csak a pénz számít nekik. Legújabb hír, hogy Bali szigetén is teljesen be akarják tiltani az Airbnb-t. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: Soproni Tamás polgármester – A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
