A koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozók tiszteletére péntektől fehér díszkivilágítást kapott a Lánchíd – mondta Karácsony Gergely, főpolgármestere szombaton.
A főpolgármester a közösségi oldalán megjelent videóban úgy fogalmazott, hogy a Lánchíd „apró gesztusként” péntektől az orvosok, ápolók köpenyének színét viseli.
A fehér „egy újrakezdés lehetősége is, egy olyan világé, ahol azokat az embereket, akik életeket mentenek, a baj elmúltán is jobban meg fogjuk becsülni” – tette hozzá.
Azt mondta, „bár az elmúlt években hajlamosak voltunk róla megfeledkezni, de most a járvány idején mindenki számára világossá vált, hogy milyen fontosak azok az emberek, akik az egészségügyben dolgoznak”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, HVG, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Az egész város, az egész ország egy emberként drukkol az orvosoknak, az ápolóknak és az őket segítőknek, hogy az ország legyőzhesse a járványt – fűzte hozzá.
A főpolgármester a budapestiek nevében köszönetet mondott az egészségügyben dolgozók munkájáért.
MTI, Kiemelt kép: Fehérre világított Lánchíd – Forrás: Facebook/Karácsony Gergely
