Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Az EMMI-ben már 2013-ban tudták, hogy mit művel a kiskorúakkal a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója: a jelentést Balog Zoltán és Soltész Miklós is megkapta

2013-ban már biztosan tudtak a Szőlő utcai intézet vezetőjének gyerekek ellen elkövetett nemi visszaéléseiről kormánytagok, minisztériumi vezetők – ezt állítja Molnár László, a TEGYESZ volt igazgatója, aki egyike volt azoknak a vezetőknek, akiktől 2013-ban tájékoztatás kért az akkor a gyermekvédelmet ellenőrző Emberi Erőforrások Minisztériuma. A minisztériumot akkor Balog Zoltán református  püspök, az államtitkárságot pedig Soltész Miklós, ma az egyházakért felelős államtitkár vezette. 

Előkerült dokumentum 

Előkerült egy szinte napra pontosan 13 éves, 2013 január 16-án keletkezett dokumentum, amelyet a TEGYESZ vezetői – köztük Molnár László – küldtek tájékoztatás címszó alatt az Emmi-nek. Ebben a dokumentumban név szerint megjelöltek három olyan kiskorú lányt, akikkel kapcsolatban Juhász Péter Pál gyanúsan járt el – írja a hvg.hu. 

Juhász Péter Pál gyanús viselkedése 

Mindhármuknál felmerült Juhász Péter Pál „gondoskodást meghaladó jelenléte”, illetve az, hogy „a kolléga a gyermekvédelmi törvényben – még a magánszemélyek számára is előírt – együttműködési kötelezettséget semmibe véve, a gyerekekért felelős személyek megkeresése, értesítése nélkül avatkozott be a családjukból kiemelt gyermekek életébe”.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Dudás Miki rejtélyes meggyilkolása: Hová vezetnek a szálak? Ebben a friss videóban, meglepő szempontok kerülnek elő.

Balog, Soltész, Fülöp

Az ügyben a minisztérium volt a kezdeményező fél, ők kértek tájékoztatást, a dokumentumot egy helyettes államtitkár írta alá. A minisztert akkor Balog Zoltánnak hívták, az államtitkár Soltész Miklós volt, Fülöp Attila pedig család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár volt. Soltész ma a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Fülöp pedig a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Mindenki tudott az igazgató dolgairól

Molnár László, a TEGYESZ volt elnöke, a Népszavának megerősítette, hogy az ügyben a minisztérium volt a kezdeményező fél, ők kértek tájékoztatást, a dokumentumot egy helyettes államtitkár írta alá. A gyermekvédelmi szakember azt mondta, hogy ő és a kollégái tételesen leírták, hogy Juhász Péter Pál a szociális munka etikai normáival összeegyeztethetetlen módon viselkedik a megnevezett kiskorúak életében, illetve kijelentette azt is, hogy a levélben mind Juhászt, mind az élettársát konkrétan megnevezték.

A jelentés után kirúgták Molnár Lászlót 

Molnár László azt mondta, egészen biztos, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudhattak arról, hogy Juhász Péter Pál nemi bűncselekményeket követhet el kiskorúakkal szemben. A jelentés után néhány hónappal  Soltész Miklós államtitkár átszervezés címén megvált Molnár Lászlótól, Juhász Péter Pál ugyanakkor a helyén maradhatott.

15 kiskorú sérelmére elkövetett bántalmazás 

Szerdán derült ki, hogy a Szőlő utcában 15 kiskorú sérelmére nemi bűncselekmények, kiskorú veszélyeztetése, testi sértés, valamint közfeladatot ellátó személy által eljárásában elkövetett bántalmazás valósult meg. A nyomozó ügyészség vizsgálja, hogy a korábbi jelzések kivizsgálásakor történt-e hatósági mulasztás, ellenőrzik azt is, hogy bárki osztott-e meg jogellenesen információkat Juhász Péter Pállal vagy mással. A legfőbb ügyész helyettese jelezte: a hatóság információkat nem „szivárogtat”, csak az eljárásjogi törvény betartásával tájékoztat.

Juhász Péter Pál elfogása

2024-ben rendelték el a nyomozást

A Szőlő utcai ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda 2024 decemberében rendelt el nyomozást, amely 2025 szeptemberében ügyészségi hatáskörbe került. A kormányzat kommunikációja korábban azt hangsúlyozta, hogy az alapeljárásban nincs kiskorú sértett, később azonban olyan tanúvallomások is napvilágot láttak, amelyek szerint a volt igazgató kiskorú fiúk ellen is elkövethetett szexuális bűncselekményeket. Ellenzéki szereplők és független médiumok rendszerszintű mulasztásról és politikai felelősségről beszélnek. Korábban írtuk: Örömlányként futtatott két gyermekotthonban felnőtt lányt a Szőlő utcai javítóintézeti igazgatója és élettársa: az interneten hirdették a szolgáltatást

Több jelzést kaptak

Az ügyben nem a 2013-as volt az egyetlen jelzés: 2022 szeptemberében egy névtelen levél is érkezett a fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz a Szőlő utcában tapasztalható visszaélésekről. Egykori dolgozók beszámolói szerint a volt igazgató „kápórendszert” és „liebling-rendszert” működtetett az intézményben.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép:  Soltész Miklós, Balog Zoltán – Forrás: a fotó Adobe mesterséges intelligencia segítségével készült

Exit mobile version