Közel egy évtizedes tetszhalál és folyamatos pusztulás után végre érdemi előrelépés történhet a budapesti Planetárium és a Népliget ügyében. Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében üdvözölte, hogy Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter javasolni fogja a kormánynak a legendás intézmény teljes körű felújítását és új tartalommal való megtöltését.
Orbánék bűne
A főpolgármester kemény kritikával illette a korábbi városvezetést és az előző kormányt, kiemelve, hogy az Orbán-kormány egyik legnagyobb bűne volt hagyagolni a Népligetben található Planetáriumot. A helyszín, amely generációk számára jelentette a játszva tanulás és a csillagászat élményét, lassan tíz éve zárt be, az épület állapota pedig azóta megállás nélkül romlott. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Történelmi esély a közpark megújítására
Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy a Planetárium és a Népliget megújítása elválaszthatatlan egymástól. A Népliget Magyarország legnagyobb közparkja, amely fővárosi, állami és kerületi közös tulajdonban van. Éppen ezért a park rendezése nem csak budapesti ügy, hanem országos jelentőségű városfejlesztési, környezetvédelmi és kulturális feladat. A park értékes növényállománya ellenére az elmúlt évtizedekben nagyon elhanyagolt lett, a Planetárium sanyarú sorsa is jól tükrözi a Népliget állapotát.
Készen állnak a fővárosi tervek
A Fővárosi Önkormányzat az elmúlt években már részletesen kidolgozta a Népliget átfogó megújítási koncepcióját. A tervezést megalapozó lakossági és kérdőíves felmérésekben a válaszadók kiemelten fontos szempontként jelölték meg a Planetárium újjáélesztését és közösségi térré formálását. A főváros a park megújításának első ütemét európai uniós forrásokból valósította volna meg, ám az Orbán-kormány ezt politikai okokból megakadályozta.
Érdemes tudnod
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát. Több ezren választották már a Budapest Környéke Partnerprogramban a fizetett cikkeket, az árainkat ide kattintva éred el. Pörgesd fel te is a bizniszed, klikk ide!
Mintaszerű közlekedési kapcsolatok kiépülése
Az új kormány és az új fejlesztési irányok történelmi lehetőséget teremtenek a Népliget számára. Kiemelt jelentőségű döntés, hogy a Közlekedési Múzeum a Népliget szomszédságában marad, valamint a Körvasút fejlesztéséhez kapcsolódóan egy vadonatúj vasúti megállót is kap a terület. A vasúti, metró-, villamos-, autóbusz- és kerékpáros kapcsolatok révén a Népliget a főváros és az egész budapesti agglomeráció egyik legjobban megközelíthető közparkjává válhat.
Hivatalos levélben kért partnerséget a főpolgármester
A főváros vezetése bízik abban, hogy az új kormány érdemi partner lesz a park és az intézmény megújításának minden további lépésében – írta posztjában a főpolgármester. Karácsony Gergely levélben fordult Tanács Zoltán miniszterhez, amelyben részletesen átadta a Népliget megújításának fővárosi terveit, szorgalmazva a közös munkát a budapesti és az agglomerációból érkező lakosok érdekében. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: Karácsony Gergely, háttérben a Planetárium és a Népliget látványterve. A fotó illusztráció, Adobe AI mesterséges intelligencia felhasználásával készült.
