Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Aznap délelőtt valóban nem voltam túl jól, előző este lerészegedtem egy buliban” – megszólalt a férfi, aki agyonütötte, majd nyárson akarta megsütni a kiskutyáját

Tagadja, hogy meg akarta enni elpusztult kutyáját az ózdi fiatal. Horváth Ferenc, az állatvédők szerint földhöz csapta kiskutyáját, majd a tetemet nem volt hajlandó átadni nekik, mert szerintük azt mondta, hogy meg akarja sütni. A fiú nem tagadja tettét, azt mondta, másnapos volt, nem gondolta komolyan, amit mondott. 

Állatkínzás Ózdon

Amint arról a Kékvillogó.hu is beszámolt, Ózdon, a Kolozsi utca egyik udravából egy fiatal férfi kihozott egy kiskutyát, majd a földhöz csapta, majd még egy cigarettacsikket is a szájába nyomott. Amikor ezt a helyi állatvédők számon kérték rajta, a fiú döbbenetes dolgokat mondott. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az állatvédők szerint éheznek a kutyák

Az egyik állatvédő az esettel kapcsolatban azt mondta, rendszeresen járnak az érintett családhoz etetni és gondozni a kutyákat, mert szerintük nem kapnak megfelelő ellátást. „Szombaton délelőtt is megjelentünk náluk, és azt hittük, nem látunk jól, amikor a srác a kiskutyát a földhöz vágta” – kezdte a szörnyű történetet az állatvédő. 

Nem adta oda a tetemet

„Szegény állat azonnal meghalt. Utána nem akarta, hogy elvigyük a tetemet, azt mondta, az az övé, hazaviszi, nyársra húzza, megsüti. Azonnal rendőrt hívtunk” – mondta az állatvédő a Blikknek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Eljárás indult a fiú ellen

Az eset után az ózdi rendőrök állatkínzás miatt eljárást indítottak a fiú ellen, elő is állították, de hétfőn már újra otthon volt a kegyetlenséggel vádolt Horváth Ferenc. Azt mondta, szenvedélyes kutyás és mindig ellátja a nála élő állatokat. 

Előző este ivott

„Aznap délelőtt valóban nem voltam túl jól, előző este lerészegedtem egy buliban, ez van. Felidegesítettem magam az állatvédők hazugságain… Nem élünk fényesen, de a kutyáknak mindig jutott élelemből és szeretetből is. Én akkor rosszul éreztem magam, ügyetlen voltam, kicsúszott a kezemből a kiskutya. Leesett, elpusztult” – mondta a Blikknek a fiatal férfi. 

Soha nem tenne ilyet

„Olyat, hogy megsütöm, talán dühömben vagy elkeseredésemben mondhattam. De soha ilyet nem tennék. Én sajnálom legjobban a kiskutyám, meg azt is, hogy a rendőrök elvitették a kölyök három testvérét meg az anyjukat is. Kutyák közt nőttem fel, most meg vagyok törve”.

Rosszul bánnak a környéken a kutyákkal

Az egyik környéken élő nő szerint a gyerekek sokszor az utcán idomítják a kutyáikat, sőt, bántalmazzák is őket. „Sokszor rá kell szólni a fiúkra, hogy ne durvuljanak a kutyákkal, de az a válasz, csak fegyelmezik, trenírozzák őket. A Ferike jó gyerek, meg is lepődtem, hogy ilyet mondott, tett. Bármi is történt, annak a kiskutyának a halála az ő lelkén szárad”. 

Menhelyen vannak a kutya testvérei

Most a kiskapudi menhely ad otthon a megölt kiskutya testvéreinek és az anyjuknak. Fazekas Ildikó, a kutyamenhely vezetője szerint sok olyan család tart állatot errefelé, akiknek fogalmuk sincs arról, mi is a felelős állattartás, így a gyerekeiknek sincs kiktől ezt lemodellezniük.

Kővel dobálják a kutyákat

„Láttam olyat, hogy egy nagytestű kutyát dobáltak meg kővel, miközben egyikük pórázon fogta. Ez egyenes út ahhoz, ami most szombaton történt: egy kiskutya egy sima eséstől nem töri magát össze úgy, hogy elpusztuljon” – mondta az állatvédő. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció 

Exit mobile version