Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Azonosították az engedély nélkül tárolt holttesteket a Péterfyben: az egyik még 2006-ban hunyt el, több halottat pedig el sem temettek a hozzátartozói

Kétséget kizáróan azonosította a rendőrség a Péterfy Sándor utcai kórházban méltatlan körülmények között tárolt holttesteket. A BRFK közleménye szerint mindkét esetben természetes halál okozta a halálukat. Az egyik elhunyt még 2006-ban halt meg.

Gyanús holttestek

Amint arról korábban beszámoltunk, a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézet orvosigazgatója tett bejelentést augusztus végén a rendőrségen arról, hogy a kórház boncmestere és boncsegédje munkaviszonyának megszüntetését követően az intézmény patológiáján két, a halottak nyilvántartására szolgáló könyvben nem jegyzett, méltatlan körülmények között tárolt holttestet találtak.

Más adat szerepelt a lábcédulán

Az ORFK tájékoztatása szerint egyik tartósított holttest azonosítását azért kellet elvégezni, mert a lábcédulán feltüntetett adatokkal szemben a kórház saját nyilvántartásában elhunytként nem, az országos személynyilvántartásban azonban élő személyként szerepelt. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Meghalt az M1 Híradó műsorvezetője, Kontra György. Mi történt vele? Kattints az alábbi videóra!

 

 

17 évvel ezelőtt halt meg

Kiderült, hogy az elhunyt személy gyógyíthatatlan betegségben halt meg egy másik fővárosi kórházban, s onnan 2006. február 17-én szállították át az akkori Erzsébet Kórházba. A holttest átszállítása után annak balzsamozására került sor. A temetésről sem a hozzátartozója sem más nem intézkedett.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Balesetben halt meg

A másik, a kórház nyilvántartásában szintén nem szereplő bebalzsamozott holttest azonosítását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végezte el. Megállapították, az elhunyt külföldi állampolgár, aki egy közúti közlekedési balesetben vesztette életét idén augusztus 10-én.

Balzsamozás miatt vitték a patológiára

A holttestet a külföldre szállítás miatt szükséges balzsamozás elvégzése érdekében szállították a kórház patológiai osztályára. A testet a hozzátartozók azóta már a hazájukba szállították.

A hatóságok vizsgálódnak

A rendőrség vizsgálja, hogy egy további, a kórházban tavaly december 24-én természetes halállal elhunyt temetésére miért nem intézkedtek, hogyan fordulhat elő az, hogy a holttest még mindig a kórház hűtőkamrájában van.

Testrészeket is lefoglaltak

Az orvosigazgató bejelentését követő helyszíni szemlén a patológiai osztályon engedély nélkül tárolt emberi testrészeket is lefoglalt a rendőrség.

Nyomozást indítottak

A nyomozóhatóság rendelkezésére álló adatok szerint azokat a volt boncmester engedély nélküli egészségügyi kutatásokhoz gyűjtötte. A BudapestKörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kirúgták a dolgozókat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda  szeptember elsején egészségügyi szolgáltató alkalmazottja által foglalkozás körében elkövetett emberi test tiltott felhasználása bűntette miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A kórház igazgatója az eset után az egyik boncmester és a boncmestersegéd munkaviszonyát megszüntette.

Kiemelt kép: Péterfy Sándor utcai Kórház – Forrás: MTI

Exit mobile version