Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Választási balhé Diósdon: újraszámolták a szavazatokat, a települést Dizseri András, a Hír TV korábbi műsorvezetője veszi át

Megfordult a diósdi polgármester-választás végeredménye. Diósdon június 9-én hárman pályáztak a polgármesterségre: Spéth Géza, a település jelenlegi vezetője, Dizseri András, a Hír TV korábbi műsorvezetője, valamint Makádi Anna, turisztikai szakember. Mindhárman civil színekben indultak.  A választást Makádi Anna nyerte, de az erősen kormánypárti kötődésű Dizseri András újraszámolást kért a helyi idősek otthonában történt incidens miatt. A választási bizottság ennek helyt adott, végül Dizseri nyert, így októbertől a HítTv korábbi műsorvezetője, a Nemzeti Színház jelenlegi sajtófőnöke Diósd polgármestere.

Hárman indultak 

A múlt vasárnapi szavazás eredménye alapján Makádi Anna, az Élhetőbb Diósdért nevű szervezet  jelöltjeként nyerte meg a polgármester-választást. Mindössze 5 szavazattal maradt le Dizseri András, a Hír TV egykori hírolvasója. Harmadik lett Spéth Géza, aki 6 cikluson keresztül vezette a települést. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Makádi Anna nyert múlt vasárnap 

Múlt héten Makádi Anna közösségi oldalán köszönte meg a helyiek bizalmát: “Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen nagy létszámú közösség hozta meg a döntését, tette le voksát Diósd jövőbeni városvezetését illetően. Köszönöm mindenkinek, aki rám szavazott. A választás eredményét még nem mondhatjuk hivatalosnak és véglegesnek.” – írta a vasárnapi nyertes, aztán fordult a kocka.

Érvénytelenített szavazatok

Pár nappal később, Dizseri András, aki mindössze 5 szavazattal maradt le a közösségi oldalán ezt írta: “A Pro Civitate – A Városért Egyesület kimagasló eredményt ért el a június 9-ei önkormányzati választáson. A végleges eredményre ugyanakkor még néhány napot várnunk kell a leendő polgármester személyét illetően. Ennek oka, hogy álláspontunk szerint súlyosan jogszerűtlen döntést hozott meg az 1. számú szavazókör szavazatszámláló delegáltjainak szűk többsége, amely befolyásolhatja a végleges számokat. Egy komplett mozgóurna szavazólapjait érvénytelenítették ugyanis, amihez semmilyen jogalapjuk nem volt”. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Újraszámolást kért 

Dizseri szerint megfosztották alkotmányos alapjoguktól mindazokat, akik a választókerületben mozgóurnában adták le szavazatukat. „A szükséges jogi lépéseket a hét elején megtettük. Elsődleges célunk az, hogy számolják újra a szavazatokat, amelybe a mozgóurna jogellenesen érvénytelenített szavazólapjait is beleszámolják. Reményeink szerint már csak néhány lépés választ el bennünket attól, hogy egy többségi képviselő-testülettel új lendületet adjunk Diósdnak” – írta Dizseri András, aki jelenleg a Nemzeti Színház sajtófőnöke. 

Dizseri lett a polgármester

A választási bizottság helyt adott Dizseriék kérésének, így a döntés eredményeképpen a 1. számú választókerület jogellenesen érvénytelenített szavazólapjait újraszámolták, így változott a polgármester választás eredménye. A 2024-es önkormányzati választáson végül a Pro Civitate – A Városért Egyesület jelöltjeként Dizseri András lett Diósd polgármestere. A választás.hu adatai szerint Dizseri 21 szavazattal nyerte meg a választást.

Erősen kormánypárti kötődésű

Dizseri András évekig az Echo TV és a Hír TV hírolvasója volt, majd a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Retró Rádió hírolvasója lett. Az utóbbi egy évben a Nemzeti Színház sajtófőnökeként dolgozott. Kampányát a jobboldali médiumok segítették, több interjút adott a Hír Tv-nek, a Magyar Nemzetnek és a Pesti Srácoknak. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Dizseri András – Forrás: Adobe IA mesterséges intelligencia felhasználásával készült

Exit mobile version