A Pest Vármegyei Főügyészség szigorúbb büntetés kiszabását indítványozta azzal a férfival szemben, akit első fokon hat év fegyházra ítéltek, miután 2023 januárjában Galgahévízen ájultra verte és nemi erőszakot követett el élettársával szemben. A vádirat szerint a férfi 13 éves gyermeke is végignézte, milyen borzalmakat követett el a büntetett előéletű apja a nő ellen.
Az utcán is bántalmazta
Az eset 2023 januárjában történt a Gödöllő közeli településen. A férfi előbb az utcán, majd az otthonukban is erőszakosan bánt a partnerével. Az incidens során a nő komoly testi és lelki sérüléseket szenvedett. Az ügyész tájékoztatása szerint a házban a férfi lerángatta a nőről a ruháit, majd testszerte ütlegelte, karóval és csavarhúzóval megsebezte, nemi cselekmény eltűrésére kényszerítette. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A férfi gyermeke végignézte a borzalmakat
A bántalmazások során végig jelen volt a férfi kiskorú gyermeke is. Az asszony a bántalmazástól elájult, majd miután visszanyerte az eszméletét a rokonaihoz menekült. Az eset nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel járt, ám fennállt a súlyosabb következmények veszélye is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Elsőfokú ítélet
Az ügyész tájékoztatása szerint a vádlott tagadta a vádakat, és nem ismerte el az ellene felhozott bűncselekményeket. A Gödöllői Járásbíróság első fokon hat év fegyházra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit nemi erőszak, súlyos testi sértés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt. Az ítéletben véglegesen eltiltották minden olyan tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel dolgozhatna.
10 év fegyházat kér az ügyészség
Hajnal László Péter, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője azt írta, hogy az ügyészség azért fellebbezett, hogy a vádlott a középmértéknél jóval súlyosabb büntetést kapjon. Mivel az elkövetett bűncselekmény 5–15 év szabadságvesztéssel büntethető, a halmazati szabályok figyelembevételével a férfi számára minimum tíz éves fegyház kiszabása indokolt.
Enyhítést kért a tettes
Az ítélet ellen a vádlott és védője elsődlegesen felmentést, másodlagosan pedig enyhítést kértek, míg az ügyészség a büntetés szigorításáért fellebbezett. A Pest Vármegyei Főügyészség szerint a vádlott további bűncselekményt is elkövetett, és a cselekmények súlyos volta miatt indokolt a büntetés lényeges növelése. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció
