Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Borzalom: halálra gázolta, majd befalazhatta saját házába egy férfi a 24 éve eltűntként keresett Till Tamást

Amint arról a kékvillogó.hu is beszámolt, egy 11 éves gyerek csontvázát találták meg nemrég az egyik bajai házban. Csütörtökön ezzel kapcsolatban a rendőrség hivatalos tájékoztatást ad, de az már most kiderült, hogy Till Tamás eltűnésével kapcsolatban szólal meg az ORFK. Közben kiderült, hogy a 24 évvel ezelőtt eltűnt gyerek holttestét egy férfi befalazhatta a saját házába. 

Kempingbiciklivel indult el

2000. május 20-án, vasárnap 9 óra 20 perckor távozott szülei lakásáról az akkor 11 esztendős kisfiú Bajáról.  Azzal indult el egy világoskék kemping kerékpárral a Szőnyi utcából, hogy a Parkerdei Vadasparkban lovagol. Szüleinek azt ígérte, hogy 13 órára hazaér. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Ismeretlen férfi hívta az anyát

Azóta senki sem látta. 2001. február 11-én, ismeretlen férfihang hívta fel Tamás édesanyját 20 óra 02 perckor. Közölte, hogy a gyermek él, ő pedig tudja, hogy hol tartózkodik jelenleg. Majd kétségek között hagyva az anyát, letette a telefont, és többé nem jelentkezett. 

24 éve tűnt el 

Till Tamás eltűnése 24 éve az egyik legnagyobb hazai rejtély. Aktája azóta is nyitott a rendőrségen, és az édesanyja sem adta fel a keresését egyetlen percre sem. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Elüthette egy autós 

Az Index úgy tudja, az akkor 11 éves kisfiút a Bácsbokod felé vezető úton, a köztemető közelében személygépkocsijával egy férfi elüthette a kerékpárral közlekedő gyermeket, aki az ütközés következtében életét vesztette.

Befalazta az épületbe

Az elkövető a baleset helyszínének közelében lévő iparterületen építkezett, a fiú holttestétől pedig a háza alapozása során szabadult meg. Erre úgy derült fény, hogy az ingatlan a közelmúltban egy külföldi tulajdonosé lett, aki felújításba kezdett. Állítólag a tettes már nincs életben, de az özvegye megerősítette az áldozat befalazásának tényét és annak körülményeit is.

Visszavonta a vallomását

Egy helyi férfi az eltűnés után azt vallotta, ő ölte meg a kisfiút, de aztán ezt visszavonta a – holttest sem került elő – és semmilyen egyéb bizonyíték nem volt ellene. A gyermeket sokáig kereste az egész ország, és a szülők is minden követ megmozgattak, mindeddig eredménytelenül. Sz. János kilenc évig volt börtönben a barátnője megölése miatt, a lap állítása szerint az eltűnt kisfiú nevének hallatán nagyon zavarba jött. Azt mondta, nyomás hatására ismerte be a megölését.

Nem akar emlékezni

„Kényszerítettek arra, hogy ismerjem be, megöltem a kisfiút, de ez egy hosszú történet. Jól ismertem Tamás szüleit és az egész rokonságot. De sok bajom volt már emiatt, idegileg és lelkileg is tönkrementem. Semmire nem akarok már emlékezni, felzaklat az egész. Nem lehet ezt feldolgozni, sokszor úgy érzem, csak menekülnék” – tette hozzá a most 64 éves férfi.

Megszólalt az apa 

Az ügyel kapcsolatban szerdán Tamás édesapja azt mondta a Blikknek, aki a hogy amíg nem száz százalék, hogy Tamás holtteste került elő, nem kívánnak nyilatkozni. Hozzátette: „Mi is várjuk, hogy kiderüljön a teljes igazság.”  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version