Látványosan növekszik a nemzetközi ismertsége annak a magyar drog prevenciós kezdeményezésnek, amely már több mint 300 ezer hazai diákhoz jutott el az elmúlt években. A Dirty Slippers zenekar 15 éves Suliturné programja mellé most olyan világhírű előadók álltak ki, mint Frank Turner, Marko Hietala, a Nightwish egykori tagja, valamint a The Subways frontembere. Az idei tanév egyik legfontosabb célja, hogy minél több budapesti és agglomerációs iskola, különösen a hátrányos helyzetű diákokat oktató intézmények is részesei lehessenek a rendhagyó zenei és edukációs élménynek. Videó a cikkünk végén!
Különleges ötletből egyedülálló iskolai program
Tizenöt évvel ezelőtt egy különleges ötletből indult útjára Gyuláról a Dirty Slippers zenekar Suliturné elnevezésű programja. A zenészek nem a hagyományos koncerttermekben, hanem közvetlenül az iskolai tornatermekben szerettek volna találkozni a fiatalokkal, hogy a rockzene segítségével fontos társadalmi kérdésekről és elsősorban a drogprevencióról beszéljenek velük. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Európa egyik legnagyobb könnyűzenei drogprevenciós programja
A kezdeményezés mára Európa egyik legjelentősebb, legrégebben működő iskolai könnyűzenei programjává nőtte ki magát. Több mint 800 oktatási intézményben több mint 300 000 fiatal vett részt az ingyenes rendezvényeken, és jelenleg is további mintegy 250 iskola várja a csapatot. A turné iránti elképesztő érdeklődés jól mutatja, hogy a diákok nyitottak a szokatlan edukációs formákra.
Angliából és Kínából is érkeznek meghívások
A Suliturné 2026-ban már jóval túlmutat Magyarország határain, hiszen a program nemzetközi ismertsége látványosan növekszik. Lobó-Szalóky Lázár, a zenekar énekese a Budapestkörnyéke.hu hírportálnak elmondta, hogy meghívást kaptak többek között Angliából és Kínából is, valamint idén eljut a program Szlovákiába és Romániába, jövőre pedig Horvátországban és Lengyelországban is várják a csapatot.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
Állami segítségre lenne szükség a folytatáshoz
A programot a zenekar jelenleg teljes egészében önerőből valósítja meg, ami komoly gátat szab annak, hogy minden érdeklődő intézménybe eljussanak. A legtöbb iskola ugyanis még a zenekar útiköltségét sem tudja fedezni. A zenekar tagjai szerint állami támogatás bevonására lenne szükség a hosszú távú működéshez, hiszen a nemzetközi figyelem és a diákoktól érkező meghívások száma folyamatosan nő.
Legendás brit és európai producerek álltak a magyar ügy mellé
A Suliturné nemzetközi támogatói közössége, a Friends of Suliturné rendkívül illusztris neveket tudhat maga mellett. A kezdeményezést támogatja többek között David Knopfler, a Dire Straits alapítója, Tim Palmer, a U2 és a Bon Jovi producere, valamint George Shilling és David Mackay is. A világsztárok egyöntetűen kiállnak a magyar zenekar prevenciós törekvései mellett.
Kiemelt figyelem a fővárosra és az agglomerációra
A Dirty Slippers a 2026/2027-es tanévben kiemelt figyelmet szentel Budapest és az agglomeráció iskoláinak, mert aggasztó a helyzet a térségben. A diákok visszajelzései szerint mind a fővárosban, mind a Pest megyei településeken, valamint a hátrányos helyzetű régiókban súlyos problémát jelent a kábítószerek jelenléte és korai kipróbálása – mondta a zenekar frontembere.
Rendhagyó tanóra élő koncerttel és őszinte beszélgetéssel
A Suliturné egy 45 perces iskolai programból áll, amely egy 20 perces élő koncertet és egy 25 perces interaktív beszélgetést foglal magában. A legfontosabb üzenet az, hogy a fiatalok merjenek segítséget kérni, higgyenek önmagukban, és ne engedjék, hogy a környezetük vagy a pillanatnyi nehézségeik negatív irányba tereljék a jövőjüket – tette hozzá Lobó-Szalóky Lázár.
Közvetlen kapcsolat a diákok és a zenészek között
A Dirty Slippers saját dalain keresztül mutatja meg, hogy a zene közösséget teremt és olyan beszélgetéseket indít el, amelyekre egy hagyományos tanórán nehezebben kerülne sor. A 15 éves tapasztalat azt mutatja, hogy a diákok sokkal könnyebben nyílnak meg a zenekarnak és fordulnak hozzájuk segítségért, mint a szüleikhez vagy a tanáraikhoz.
A legendás Abbey Road Stúdióból érkeztek a tornatermekbe
A Suliturné hitelességét az is adja, hogy egy nemzetközileg elismert magyar zenekar áll mögötte. A Dirty Slippers a legendás londoni Abbey Road Studios-ban rögzítette új nagylemezét, The Best című daluk pedig a brit Burton Radio slágerlistájának élére került. Első magyar zenekarként értek el ilyen sikert a brit rádiós piacon.
Cél a világ legnagyobb drogprevenciós hálózatának kiépítése
Lobó-Szalóky Lázár hangsúlyozta, hogy a legfontosabb céljuk utat mutatni a fiataloknak a boldog és sikeres élethez. Sokan az elmagányosodás vagy az iskolai zaklatások miatt fordulnak szerekhez, de a zenekar azt vallja: a kábítószereknek semmi keresnivalójuk nincs egy fiatalok társaságában. A programra a suliturne.eu oldalon jelentkezhetnek az iskolák. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Itt az együttes videója
Kiemelt kép: Dirty Slippers egy sulikoncert után – Forrás: Dirty Slippers
