Egy fiatal anyuka késelhette halálra gyereke apját Gyöngyösön. A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett miatt nyomoz. A szomszédok veszekedést hallottak. Az áldozat szülei azt mondják, képtelenek felfogni, hogy a fiuk nincs többé.
Veszekedést hallottak
Vasárnap este a fiatal édesanya nyakon szúrta párját gyöngyösi lakásukban. A szomszédok az esti órákban csörömpölést, veszekedést, majd nagy kiabálást hallottak, ezután viszont minden elhalkult. Az ott élők, már csak arra eszméltek, hogy az utcát ellepték a rendőrök. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
Ittasak lehettek
A helyiek szerint a pár boldognak tűnt, főleg azután, hogy februárban megszületett a közös gyerekük. Az ott élők szerint a szülők szórakozni voltak, ahol ihattak is, ezután feltehetően féltékenység miatt robbant ki a vita közöttük, aminek gyilkosság lett a vége.
A nagyszülőkhöz került a csecsemő
A Tények megtalálta az áldozat szüleit, akik sokkos állapotban kamerán kívül azt mondták, egyszerűen képtelenek felfogni, hogy a fiuk nincs többé. A rendőrség értesítette a családot, ők vitték el a négyhónapos csecsemőt. Az édesanya azt mondta, nem szeretne vádaskodni, mert nem tudja mi történt. A rokonok szerint a nő mentálisan labilis volt.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Védekezésből ölt?
A rendőrség emberölésben indított eljárást. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki, de még vasárnap éjszaka elengedték, miután vizsgálják, hogy jogos védelmi helyzetben cselekedett-e. Az édesanya ugyanis azt állítja párja rátámadt, ő pedig csak védekezett.
Kiengedhették a nőt
Sajtóhírek szerint a nőt még vasárnap esete kiengedték. A rendőrség egyelőre árult el részleteket a sajnálatos esetről. Egy biztos, bármi is történt, egy 4 hónapos gyermek apa nélkül nő fel. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.
A Tények riportja az esetről
Kiemelt kép: illusztráció