Vasárnap délután negyed ötkor eddig tisztázatlan körülmények között egy autó oszlopnak ütközött a 10. kerületben a Hungária körúton. A baleset során egy kisgyermek kirepült az autóból, a sofőrt bilincsben vitték el.
A balesetben érintett jármű akadályt képezett, ezért a forgalom a helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt rendőri irányítás mellett a Hungária körúton a külső sávjában lassan haladhatott a forgalom.
A Blikk információi szerint a Hungária körúton egy nagy sebességgel haladó autó a magas padkának, majd egy villanyoszlopnak csapódott, onnan pedig a villamossínekre csúszott.
A kocsiból kirepült egy két év körüli gyerek. A sofőrt bilincsben vitték el a helyszínről, az sem kizárt, hogy alkoholt fogyasztott.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a Hungária körúton az Árpád híd felé egy, a Rákóczi híd felé két sáv járható, az 1-es villamos helyett pedig pótlóbusz közlekedik a Népliget és a Puskás Ferenc Stadion között.
Kiemelt kép: A baleset helyszínén készített felvétel – Forrás: Facebook/Balesetinfo