Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Dráma Ráckevén: baltával indult el, hogy megölje gyermekei apját egy dühös nő, még a rendőröktől sem riadt meg

A Pest Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki egy baltával indult megölni a volt élettársát. A nő annyira dühös volt, hogy a rendőröktől sem rémült meg, nekik is megmondta kerek-perec, végezni akar gyermekei apjával.

Újra férjhez ment a nő

A Ráckeve mellett élő nő és férfi közel 20 évig éltek élettársi kapcsolatban, két gyermekük született. Miután szakítottak, a nő férjhez ment, de a kisebbik – akkor mindössze 4 éves – gyermeket a korábbi élettársa nevelte tovább, egyben emiatt kérelmezte tartásdíj megállapítását.A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

A végrehajtóhoz ment

A nő azonban nem fizette a díjat, ezért korábban büntetőeljárás is folyt ellene. 2023 októberében a nő megjelent egy ráckevei végrehajtói irodában azért, hogy a hátraléka összegét megérdeklődje. Ám a tájékoztatást rosszul értelmezte: úgy értette, hogy több mint egymillió forintot kellene megfizetnie gyermeke apjának.

Késsel fenyegetőzött

Ezt a nő közölte is a férjével, s mindketten rendkívül indulatosak lettek.Pár nappal később a nő férje ittasan, a kezében egy késsel az otthonukban azzal kezdett fenyegetődzni, hogy a volt férjet megöli. Ekkor a nő elvette a férjétől a kést, majd felhívta a rendőrséget: közölte, hogy jöjjenek ki helyszínelőkkel együtt, mert leszúrja a volt élettársát.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Bezárta az ajtót

A bejelentésre kiérkező rendőrök először a nő férjét hallgatták meg, aki elmondta, hogy valóban meg akarja ölni a volt férjet. Emiatt őt a rendőrök elő akarták állítani. Ekkor az udvaron tartózkodó nő bezárta a rendőrök előtt a ház ajtaját, hogy azok az odabent tartózkodó férjét ne tudják előállítani.

Baltával indult el otthonról

Miután a rendőröknek végül a bent tartózkodók mégis kinyitották az ajtót, a nő közölte, hogy „nem baj, akkor majd megold mindent”. Ezután az udvaron a kerékpárja kosarába tett egy 82 cm hosszú baltát, majd – a kerékpárt tolva – megindult az utca felé.

Elvették a baltát

Ugyanakkor közölte a rendőrökkel, hogy ő most pontot tesz az ügy végére, megöli a volt élettársát. Az intézkedő rendőrök megfogták a nő kerékpárját, majd elvették tőle a baltát. Ekkor a nő kijelentette, hogy ezzel őt nem tarthatják vissza, mindenképpen megöli a volt férjét.

Vádat emeltek a nő ellen

Erre a rendőrök a nőt is előállították, aki még akkor is azzal fenyegetődzött, hogy ha elengedik, befejezi, amit tervezett. A Pest Vármegyei Főügyészség a nővel szemben emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version