Site icon BudaPestkörnyéke.hu

“Egy ember élete több százért” – állami szerveket és egy gimnáziumot is robbantással fenyegetett meg a férfi, azt kérte, fiát engedje el a bíróság

Terrorcselekménnyel fenyegetés miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt a 29 éves férfit, aki több állami szervet és egy gimnáziumot is robbantással fenyegetett.

Bírósági eljárás folyt ellene

Egy fiatal férfival szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folyt büntetőeljárás gazdasági bűncselekmény miatt. A bíróság tavaly szeptember 14-re tűzött ki tárgyalást az ügyben.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bombariadót okozott

A vádirat szerint az apa, annak érdekében, hogy fia tárgyalása elmaradjon, több állami szervnek, így a Budapesti Rendőr-főkapitányság 5. Kerületi Rendőrkapitányságának, a Kúriának, a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak, a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának, és egy helyileg ezek környezetében lévő gimnáziumnak is „Bomba fenyegetettség” tárgyú e-mailt küldött.

Megzsarolta a bíróságot

A valótlan tartalmú üzenet lényegében azt tartalmazta, hogy amennyiben a fiát az aznapi tárgyaláson nem engedi ki a bíróság, úgy az érintett utcákban előzőleg elhelyezett, kukákba és csatorna aknákba rejtett bombákat élesíteni fogják.


Tudtad?

A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 248 ezres a követőtáborunk. A hirdetőink tudják, hogy helyben hirdetni a leghatékonyabb. Nálunk gyorsan elérik a főváros és az agglomeráció 3 milliós lakosságát.


 

„Egy ember élete több százért”

 Az üzenetben ezután felsorolta az érintett utcákat és az érintett épületeket is. Hozzátette azt is, hogy „egy ember élete több százért”.

Biztonsági intézkedések

A fenyegetés hatására a Budapesti Rendőr-főkapitányság 5. Kerületi Rendőrkapitánysága a fenyegetéssel érintett intézmények főbejáratát megerősítette, az érintett bíróságok épületeibe megerősített beléptetést rendeltek el, az iskola igazgatója pedig kiüríttette az iskolát. A hatóságok a megnevezett utcákban és épületekben is tűzszerészeti átvizsgálást tartottak.

Fegyházat kértek rá

Az ügyészség fegyházbüntetést kért a férfire azzal, hogy feltételesen se engedjék ki és egy korábbi, más ügyben kiszabott börtönbüntetésből engedélyezett feltételes szabadságát is szüntessék meg. A férfi akár nyolc évet is kaphat bizonyítottság esetén.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Exit mobile version