Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Egy érdi férfi késelte halálra az ökölvívóedzőt, majd tettestársával együtt, egy Monor környéki tanyán bujkált

A Békés Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt emelt vádat egy 28 éves büntetlen előéletű érdi férfi ellen, aki tavaly augusztusban egy békéscsabai hotel szállóvendégeként késsel több alkalommal megszúrta a hotel biztonsági alkalmazottját, Szabó Sándort a magyar válogatott egykori ökölvívóedzőjét. A tragédia után Szabó Sándor felesége azt mondta, hogy az orvosok mindent megtettek, de már nem tudták megmenteni a férjét. Sándor utoljára 10 éves kislányával beszélt telefonon. Az erről szóló cikkünket ide kattintva tudod elolvasni.

Mulatozás közben fenyegetőzött

A 28 éves férfi tavaly augusztus 15-én este egy békéscsabai hotelben vacsorázott és italozott barátnőjével, testvérével és a munkatársaival. Az alkoholtól a férfi hangoskodni kezdett, agresszívan viselkedett a felszolgálókkal, késsel a kezében fenyegetőzött, az egyik pincérnőt szidalmazni kezdett, amikor nem akarta őt kiszolgálni.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Szabó a helyszínre ment 

A szálloda ekkor szólt Szabó Sándornak, aki a Magyar Pünkösdi Egyház biztonsági részlegének volt a vezetője, a hotel rendszeresen őket értesítette, ha valamilyen atrocitás történt. Az 53 éves bokszoló kocsiba ült, majd a hotelhez hajtott. 

Verekedtek, majd szúrt

A 28 éves férfi erre előkapta barátnője hátsó zsebéből egy 7 cm pengehosszússágú bicskát, és elindult a parkolóba, ahol a két férfi összeverekedett. Az információk szerint Szabó fejbe verte a balhézó vendéget, aki elesett, majd előkapta a kést és többször megszúrta a vele szemben álló férfi bal lábát. Ezután verekedni kezdtek, ami odáig fajult, hogy a balhézó férfi arcon és mellkason szúrta az egykori ökölvívót, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Szabó Sándor, az áldozat

Forrás: Perutek János Facebook oldala

Monor környékén bujkáltak 

A biztonsági cég vezetője az eset után azt mondta, hogy Szabó Sándor részéről hősies tett volt, hogy két mindenre elszánt emberrel szembe szállt. Mivel az áldozat jártas volt a küzdősportok terén, úgy ítélhette meg, hogy egyedül is meg tudja oldani ezt a helyzetet, de arra nem számított, hogy kés van az elkövetőknél és készek is azt használni.A késelőt az egyik munkatársa, egy 46 éves budapesti férfi rángatta el a helyszínről, majd a sportpálya környékén bujkáltak. Végül egy kollégájuk jött értük kocsival, majd egy Monorhoz közeli tanyán rejtőztek el a hatóságok elől.

Börtönt kérnek rájuk

A főügyészség a 28 férfi letartóztatásának fenntartásán túlmenően arra tett indítványt, hogy a bíróság mindkét férfit – ha beismerik, amit tettek – végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától. Emellett a 46 éves férfinak bűnpártolás miatt kell felelnie, mivel segített társának elszökni a helyszínről, valamint segítséget nyújtott ahhoz, hogy társa a hatóságok üldözése és a büntetőjogi felelősségre vonás elől elmeneküljön. Az eljárás a Gyulai Törvényszéken folytatódik.  A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszínelés a késelés után – Forrás: RTL

Exit mobile version