Nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt állítja bíróság elé a Fővárosi Főügyészség azt az 54 éves józsefvárosi nőt, aki megpróbálta megölni a volt kolléganőjét. Az asszony tavaly nyáron, a munkahelyén ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Az 54 éves nő felmondott, de ezután is tartotta a kapcsolatot a volt munkatársával.
Kölcsön kért a nőtől
A későbbi áldozat 2.500.000 forint hitelt vett fel, amelyről az elkövetőnek is beszélt. Mivel a terhelt 2025 őszére felélte a tartalékait, ezért a volt kollégájától kért 200 ezer forintot kölcsön, hogy kitudja fizetni az albérletét. A visszafizetés határidejéről azonban nem állapodtak meg.
Vendégségbe hívta magához
Az 54 éves nő tavaly december közepén az egyik este áthívta tévézni a bérelt lakásába a volt munkatársát. Ám nem tett említést a tartozás rendezéséről, és nem is állt módjában visszafizetni a pénzt. Emellett ekkora a következő lakásbérleti díjának a megfizetése is esedékessé vált. Az áthívott nő megemlítette, hogy szüksége lenne a kölcsönadott összegre, és beszámolt a kedvezőtlenné vált anyagi helyzetéről, kiadásairól.
A folyosón támadt rá
A terhelt ekkor szembesült azzal, hogy nem fog újabb kölcsönt kapni az áldozatától. Ettől annyira dühbe jött, hogy ha kell, akkor akár meg is öli a volt munkatársát, hogy pénzhez jusson. Amikor az ismerőse kilépett a mosdóajtón, a terhelt rátámadt, és megpróbálta szigetelőszalaggal körberagasztani a fejét. A vendége védekezése miatt ez nem sikerült.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt!
A kódjait követelte
A támadó elvette az áldozata szemüvegét és egy szöghúzó kalapáccsal bántalmazta, miközben a sértett bankkártyáját, lakásának kapukódját, valamint telefonjának feloldókódját követelte. A sértett védekezett, és majdnem ki tudott jutni, mikor a vádlott visszarángatta olyan erővel, hogy a földre esett. Az áldozat többször is segítségért kiáltott és kérte a terheltet, hogy engedje őt szabadon. Cserébe felajánlotta a bankszámláján lévő összeget, végül megadta a bankkártyája kódját és a telefonjának feloldókódját.
Egy taxistól kért segítséget
A támadó ezután is kitartóan próbálta megölni a volt kollégáját, azonban az ellenállás miatt végül együtt távoztak a lakásból, a készpénzfelvétel ígéretére tekintettel. A lakás elhagyását követően az áldozat a kocsi elé ugorva beült egy taxiba, és segítséget kért. Azt mondta, hogy megszúrták, ezért a taxis megakadályozta, hogy a támadó beszálljon, és elhajtott. Ezután értesítette a mentőket, és nyomókötést helyezett a segítséget kérő utasa fejsérülésére. Eközben a tettes visszatért a lakásába, ahol a kiérkező rendőrök elfogták.
Fegyházat kértek rá
Az áldozat nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás miatt akár meg is halhatott volna. Az elkövető támadása egyértelműen az ismerőse életének kioltására irányult. Az ügyészség fegyházbüntetést kért a támadóra azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.
Kiemelt kép: illusztráció
