Site icon BudaPestkörnyéke.hu

„Egy kicsit oda kéne nekik b.szni” – ezt írta egészségügyi államtitkárként a orvosi kamaráról egy levélben Takács Péter

Ma szavaz a parlament, hogy visszaállítsák-e az egészségügyben a kötelező kamarai tagságot. Ezzel összefüggésben Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter megosztott egy négy évvel ezelőtti e-mailt, amelyet Takács Péter, az akkori egészségügyi államtitkár – ma fideszes parlamenti képviselő – írt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tevékenységével kapcsolatosan. Mint kiderült, a fideszes politikus nemcsak egy beteg gyermek apukáját küldte el meleg éghajlatra, hanem az orvosi kameráról is ugyanazt gondolta. 

Kötelező kamarai tagságról szavaznak 

A parlament kedden szavaz „a javaslatról, amely visszaállítja a kötelező orvosi kamarai tagságot, visszaadja a MOK 2023 előtt elvett közfeladatait és jogosultságait, és megerősíti a szakmai kamarák köztestületi szerepét”. Hegedűs Zsolt szerint „az orvosi kamara nem ellensége az államnak. Egy autonóm, erős szakmai köztestületnek az egészségügy egyik partnerének kell lennie. Olyan intézménynek, amelynek van szakmai súlya, van etikai felelőssége, és amely képes az orvosok tapasztalatát és véleményét becsatornázni az egészségügyi döntésekbe.”  A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 700 ezernél is többen követik a portáljainkat, köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Előzmények 

2022 decemberében a Magyar Orvosi Kamara egy rendkívüli körlevelet küldött ki, amelyben azt állította, hogy az egészségügyi törvénymódosítás veszélyezteti a betegbiztonságot. Ennek hatására Takács Péter egy e-mailben így reagált: „Kommunista kiáltvány… láttam. Konzultálok Samuval meg Bencével, sztem egy kicsit oda kéne nekik baszni.” Hegedűs Zsolt szerint Takács a levélben Samu Attila dandártábornokra, a Belügyminisztérium sajtófőnökére, valamint Rétvári Bencére, akkori belügyi államtitkárra és jelenlegi KDNP-s képviselőre utalt. 

Megszüntették a tagságot 

Néhány hónappal később, februárban a kormány gyorsított eljárásban szüntette meg az orvosok kötelező kamarai tagságát, az orvosetikai eljárások rendszerét pedig áthelyezte a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz – Takács ekkor már nyíltan kommunistázott. Ezekről Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter írt esti posztjában. Hegedűs azzal zárta posztját, hogy ha egy volt kormánypárti képviselő igennel szavaz a törvényre, az nála felér egy bocsánatkéréssel az ellenzék oldaláról.


A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, Index vagy a Blikk. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Hirdetőink tudják, hogy helyben reklámozni a leghatékonyabb. Részletek itt


 

Bazdmegelt egy szülővel 

2026 elején írtunk arról, hogy az államtitkár bazmegelve válaszolt egy chatüzenetre, amelyet egy aggódó apuka írt neki. „Ha elhiszed, hogy Magyar Péter istencsászár parancsára majd a büdös életben SOHA SEMMI nem romlik majd el, akkor jó hülye vagy! ” Kapcsoló cikk: Szégyenteljes üzenetet küldött Takács Péter egészségügyi államtitkár a kisbabáját féltő édesapának

Az Alleeban is káromkodva válaszolt 

Pár hónappal később Takács Péter az Allee Bevásárlóközpontban került összetűzésbe egy vásárlóval, aki felkérdezte a volt egészségügyi államtitkárt sógora 8 milliárdos lélegeztetőgép-bizniszéről. A politikus anyázva válaszolt a férfinak. Az esetről ebben a cikkünkben írtunk: Anyázva választolt a sógora 8 milliárdos bizniszéről kérdező férfinak az Alleeban Takács Péter, leköszönő egészségügyi államtitkár – videó a cikkben

Kiemelt kép: Takács Péter

Exit mobile version