Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Egyetemi társa és barátja tett terhelő vallomást Óbuda polgármesterére, a korrupciós ügyben szintén érintett férfi 4 hónap fogházzal megúszhatja a büntetést

Nem csak munkakapcsolat lehetett Kiss László, Óbuda letartóztatott DK-s polgármestere és a rá terhelő vallomást tévő másik gyanúsított között. A 3. kerület vezetőjének ügyvédje, Zamecsnik Péter arról beszélt, hogy az ügyészséggel kötött megállapodás jelentősen csökkentette a vádalkut kötő terhelt büntetését. Az ügyvéd szerint Kissre az egyik szintén gyanúsított munkatársa tett terhelő vallomást.

Vádalku

„A polgármester úr korábbi munkatársa egyezséget kötött az ügyészséggel a saját érdekei mentén, nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés helyett ennek az úrnak 14 hónapot kell fogházban töltenie” – mondta Zamecsnik Péter. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Felnyomta a polgármestert

Az ügyvéd szerint, a gyanúsított „megvilágosodása” két héttel ezelőtt, augusztus 2-án történt. Az ügyvéd nyilatkozata szerint ezt abból lehet tudni, hogy a terhelt vallomása alapján került sor sokak, köztük a polgármester meggyanúsítására, mert „az általa elmondottak képezték a polgármester úrral szemben a gyanúsítás tényállását”.

14 hónap

„Az ügyészséggel négy év fogházban állapodott meg, feles feltételes kedvezménnyel, de még reintegrációs őrizet lehetősége is fennáll, így tehát maradt 14 hónap, ami durván enyhébb, mint ami egyébként várt volna rá” – emelte ki az ügyvéd az RTL-nek

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Egyetemi társak és barátok voltak 

A csatorna információja szerint ráadásul nem csak munka, hanem baráti kapcsolatban is állt egymással Kiss László és a rá vallomást tévő másik gyanúsított, egy forrás szerint egyetemre is együtt jártak.

Abszurdnak tartja a vádat

A polgármester védője szerint “azt majd a bíróság dönti el, hogy a polgármester ellen valló munkatárs igazat mondott-e vallomásában. A 3. kerület polgármesterét bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, amit Kiss László „abszurdnak” tart. Azt is állítja, az ügyben érintett gyanúsítottak egy részét még csak nem is ismeri, sosem találkozott velük”. 

Rosszul fogadta a letartóztatást 

„Ő azt mondja, hogy semmi köze ezekhez a történetekhez. Majd a perbíróság feladata lesz eldönteni, hogy így van-e” – mondta korábban Zamecsnik, aki azt is elárulta, ügyfele rosszul fogadta a bíróság arra vonatkozó döntését, hogy letartóztatásban marad. A bíróság első körben 30 nap elzárásra ítélte Kiss Lászlót. A polgármester ügyéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Új választások jöhetnek 

Kiss László a június 9-i választáson nyert a Fidesz jelöltjével szemben, így októbertől folytathatja polgármesterségét. A kormánypárt, az őrizetbetétel után, azonnal új választások kiírását követelte. Amennyiben Kiss László, az októberben esedékes képviselőtestületi alakuló ülésen nem tud részt venni, akkor új választásokat kell kiírni Óbuda-Békásmegyeren. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: Kiss László

Exit mobile version