Mint ismert a fővárosi önkormányzat autómentessé tenné és teljesen átalakítaná a rakpart Erzsébet híd és Lánchíd közötti szakaszát, ez azonban nem mindenkinek tetszik.

Komoly felháborodás

Az RTL Híradója szerint ugyanis komoly felháborodást váltott ki a budapesti autósok körében az ötlet, sőt azt a Magyar Autóklub is élesen bírálta. Közölték: Karácsony Gergelynek nincs felhatalmazása a lezárásra, hiszen lezárás nem szerepelt a programjában.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A riport itt nézhető vissza:

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A Magyar Autóklubnak sem tetszik

A Magyar Autóklubot teljesen váratlanul érte a bejelentés, ezért felvették a kapcsolatot a fővárossal, majd napokon keresztül ment az egyeztetés, azonban nem sikerült egységes álláspontra jutnia a feleknek.

Dugók lehetnek

Az Autóklub egyáltalán nem tarja jó ötletnek, hogy lezárják a rakpartot, ugyanis szerintük így az autósok a budai alsó rakpartot választják majd, ez pedig szörnyű dugókat eredményezhet, valamint a hidak kapacitása sem elég ennyi autóhoz.

Ne hagyd ki!

Nem szerepelt a programjában?

Az Autóklub továbbá kifogásként említette, hogy Karácsony Gergely szerintük a választóktól erre nem kapott felhatalmazást, hiszen nem volt benne a programjában. Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke azt mondta, Karácsony választási programjában nem szerepelt ilyen tétel.

Ez is érdekelhet:

Ezt mondja Karácsony Gergely

A főpolgármester ezzel szemben azt mondja: „olvassák el még egyszer a programomat, abban az szerepelt, hogy fokozatosan átadjuk a teljes pesti alsó rakpartot a gyalogos és kerékpáros közlekedés céljából” Az átalakítást egyébként 2023-ban kezdhetik majd el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: RTL Híradó videorészlet