Site icon BudaPestkörnyéke.hu

Életfogytiglant kaphat Curtis testvére, bérgyilkosok végeztek Katzenbach Imrével

Akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető az a három férfi, akit kedden elkaptak, az egykori MTK-labdarúgó, Katzenbach Imre megölésének ügyében. Egyikük nem más, mint a rapper Curtis testvére. A Fővárosi Főügyészség mindhárom gyanúsított letartóztatására indítványt tett.

Megbízást kaptak a gyilkosságra

A megalapozott gyanú szerint egy 51 éves férfi 2009 augusztusában megbízott egy – jelenleg jogerős szabadságvesztés büntetést töltő – 50 éves férfit a sértett megölésével. Az 50 éves férfi a megbízást elfogadta, majd 2009 szeptemberében a sértettet Baranyajenő térségébe vitte, ahol az elkövetésbe bevont két további társa – anyagi haszon ígéretéért cserébe – kioltotta a 45 éves férfi életét. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elfogták őket

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a Terrorelhárítási Központtal karöltve, 2021. május 11-én, nagyszabású akció keretében elfogta a többszörösen minősített emberölés bűntettének felbujtásával és végrehajtásával gyanúsított három férfit.

H. Attila vitte a helyszínre a sportolót

A Katzenbach Imrét H. Attila vitte a helyszínre. Ő az a férfi, aki később a focista özvegyét vette feleségül. Jelenleg adócsalás miatt börtönben van.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Életfogytiglant is kaphatnak

Az elkövetők hosszabb ideig elkerülték a felelősségre vonást, személyi-egzisztenciális körülményei tisztázatlanok. Emellett a terhükre róható bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, akár életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Szökéstől tart az ügyészség

Mindezért a főügyészség álláspontja szerint, alappal kell tartani attól, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának.

Veszélyeztetnék a bizonyítást

Mindemellett megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak – különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személy befolyásolásával vagy megfélemlítésével – megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

Indítványozták a letartóztatásukat

A Fővárosi Főügyészség mindezekre tekintettel, a három férfi letartóztatását indítványozta. A kényszerintézkedés elrendeléséről a nyomozási bíró várhatóan csütörtökön dönt.

2009-ben tűnt el

A 17. kerületi otthonából 2009. szeptember 28-án eltűnt Katzenbach Imre maradványait tavaly október 23-án találták meg Baranyajenő térségében. Az egykori sportoló az egyik főszereplője volt az eltűnése időszakában kirobbant Eclipse-botránynak. A milliárdos adócsalás miatt felszámolt céghez köthető vállalkozások ügyvezetőjeként, tettestársaihoz hasonlóan rá is több éves börtönbüntetés várt.

A TEK segítségével fogták el őket

A rendőrség most azt írta, a Budapesten és Gyömrőn elfogott három személy közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény konkrét elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót, mint felbujtót gyanúsították meg kedden a nyomozók. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a három férfi elfogása – Forrás: police.hu

Exit mobile version