Két maszkos fiatal az M2-es metró tetején utazott, ráadásul a két megálló közötti szakaszon egyik kocsiról a másikra is átszaladtak. A rémisztő jelenetről egy videó terjedt el a közösségi oldalon. A manőver a Puskás Ferenc Stadion és a Pillangó utca között történt. A BKV is megszólalt az ügyről. A videót cikkünk végén tudod megnézni.
Eltakarták az arcukat
A felvételen két, arcát eltakaró fiatal látható a budapesti M2-es metró tetején. A videó tanúsága szerint a szerelvény haladása közben a kocsik közötti rész tetején futva átjutnak egyik vagon tetejéről a másikra, majd a Pillangó utcai állomásnál mindketten leszállnak. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
Megszólalt a BKV
„Az életüket kockáztatták azok, akik a közösségi médiában megjelent felvételen a metró tetején utaztak. A szerelvény tetejére felmászni és azon utazni tilos és életveszélyes” – írta a BKV Kommunikációs Osztálya a 444.hu-nak. A cég szerint „az alagútban nagyon kevés hely van a jármű és az ott elhelyezett kábelek, tartószerkezetek, jelző-, biztosító- és szellőzőberendezések között.
Életveszélyes művelet
A szerelvény tetején tartózkodók ezeknek nekiütközhetnek, lezuhanhatnak, akár a mozgó metró alá kerülhetnek. A szerelvény áramellátását biztosító, a vágányok mellett húzódó harmadik sín 825 voltos feszültsége halálos áramütést okozhat. Egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet.
A BudapestKörnyéke.hu hírportált százezrek olvassák. Olyan oldalakkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Telex, 24.hu vagy a HVG. A Facebookon már 700 ezren követik a kiadónk portáljait. Több száz hirdetőnk már tudja, hogy helyben reklámozni a legjobb és leghatékonyabb. Részletek itt!
Feljelentést tesznek
A BKV mindig megvizsgálja a hasonló esetekről nyilvánosságra kerülő videókat – így a mostanit is –, a tapasztalatokat pedig beépítik a működésükbe, hogy a jövőben megelőzhessék a hasonlóan veszélyes mutatványokat. „Korábban több hasonló esetben is intézkedtünk, feljelentést tettünk, elfogásra és helyszíni rendőri intézkedésre is volt példa”.
A rendőrség is vizsgálja az esetet
A Budapesti Rendőr-főkapitányság feljelentés alapján vizsgálja az eset körülményeit. A BKV pedig nyomatékosan kér mindenkit, hogy ne utánozza a felvételen látott életveszélyes cselekményt. A BudapestKörnyéke.hu hírportál legfrissebb fővárosi és agglomerációs híreit ide kattintva éred el!
A videót Gábor Imre influenszer osztotta meg
Kiemelt kép: illusztráció
