Amint arról korábban beszámoltunk, cserbenhagyásos gázolás történt Székesfehérváron. Egy kisfiút, a zebrán ütött el egy autós, aki nem nyújtott segítséget, azonnal elhajtott a helyszínről. A kisfiú édesanyja erről a közösségi oldalán számolt be. Most új információk érkeztek az esetről.
16 éves fiút gázolt el
Október 8-án este 19 óra körül egy autós, egy 16 éves fiút gázolt el Székesfehérváron, aki a barátaival ment át egy gyalogátkelőhelyen. Ádám, István és Patrik, a Deák Ferenc utca és a Budai út kereszteződésében található gyalogátkelőhelyen akartak átmenni. A fiatalok elmondása szerint megvárták míg zöldre vált a lámpa, ekkor léptek az úttestre. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A zebrán történt a tragédia
A delthirek.hu úgy tudja, már majdnem átértek, amikor egy autós elütötte Ádámot, aki több métert repült, majd az aszfaltra zuhant. A többieknek sikerült félreugrani. Az autós ezután megállás nélkül továbbhajtott.
Boltba mentek a fiatalok
A megsérült fiú édesanyja Bíró Beatrix megtörve beszélt arról, hogy munkahelyén volt, amikor az egyik fiatal, Patrik többször hívta telefonon. Mikor felvette Patrik annyit mondott neki: „Nagy a baj, Ádámot elütötte az autó!” Az anya felidézte, percekkel előtte beszélt Ádámmal telefonon, mert chipset akart venni, ezért utalt neki pénzt. Amikor felhívta az anyját azt mondta: megkaptam anya, szeretlek! Nem sokkal később történt a gázolás.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Mélyaltatásban tartják
Az anya elmondta, a fiút életveszélyes állapotban szállították kórházba a mentők, azóta is intenzív osztályon kezelik. A fiú agya több helyen bevérzett, az orvosok mélyaltatásban, folyamatos kontroll alatt tartják.
Megtalálták a gázolót
A Fejér Vármegyei Rendőrkapitányság a deltahirek.hu megkeresésére azt írta, a rendőrök három órán belül megtalálták a balesetben részes gépkocsit a városban egy murvás területen, majd nem sokkal később az autó vezetője önként jelentkezett a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.A baleset kapcsán segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt folyik nyomozás. Ittasság gyanúja nem merült fel.
A lakosság segítségét kérik
A baleset körülményeinek tisztázása érdekében további tanúk jelentkezését várja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság. Aki látta a balesetet vagy azzal kapcsolatban érdemi információja van, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot. Bejelentést tehet továbbá a 112-es segélyhívón vagy névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető 06-80/555-111 Telefontanú zöldszámon. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: illusztráció