Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 22 éves férfit, miután elütötte egy autó augusztus 26-án, délután a Keleti pályaudvarnál. A férfi a rendőrök elől menekült, amikor baleset érte.
Elfutott a rendőrök elől
A fiatal a rendőrök megpillantásakor futásnak eredt, majd a Kerepesi úton, a piros jelzés ellenére rohant át a kijelölt gyalogátkelőn, ahol egy szabályosan közlekedő autó elgázolta. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Öt körözés van ellene
Később az igazoltatáskor derült ki, hogy a férfi ellen összesen öt körözés volt érvényben, többek között letöltendő börtönbüntetés, garázdaság és szabálysértési elzárás miatt. Az eset körülményeit a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálja. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Kiemelt kép: illusztráció
